Meg lehet sülni a Lánc utcai rendelőben, az önkormányzat szerint viszont működik a légkondi

2021. június 24. csütörtök 16:08

Meg lehet sülni a Lánc utcai rendelőben, az önkormányzat szerint viszont működik a légkondi

Pokoli körülményekről számolt be szerkesztőségünknek egyik olvasónk, aki a Lánc utcai rendelőintézetben dolgozik. Elmondta, a klímarendszer nem, vagy nem hatékonyan működik az épületben, szerinte az elmúlt időszakban többen rosszul lettek az elviselhetetlen hőségben. Munkatársunk is azt tapasztalta hétfőn, hogy légkondicionálás nélkül, nyitott ablakok mellett zajlott az oltás, és információink szerint csütörtökön is ez volt a helyzet. Ennek fényében különösen meglepő, hogy a pécsi önkormányzat arról adott tájékoztatást, hogy üzemel a hűtés. Úgy tudjuk, miután megkerestük a városházát kérdéseinkkel, rövid időn belül szerelővel nézették át a rendszert.


Katlanná változott a rendelőintézet


Egy forró üvegkalitkához hasonlítható az önkormányzati fenntartásban működő Lánc utcai rendelőintézet az egyik ott dolgozó szerint. Olvasónk, aki az esetleges retorziótól tartva nevét nem akarta nyilvánosságra hozni, elmondta, „pokoli körülmények", áldatlan állapotok uralkodnak az intézményben.

Mint megtudtuk, szerinte a légkondicionáló rendszer nem működik, emiatt az épület egyes részeiben 36-38 Celsius-fokos hőség tombol. A tikkasztó forróságban az elmúlt időszakban többen rosszul lettek, olvasónk arról számolt be, hogy vizsgálat közben majdnem „rászédült" az egyik betegre. A dolgozók literszám isszák a folyadékot, vizes törölközővel a nyakukban végzik a feladataikat, de sokszor a mosdóba sincs idejük elmenni a gyakorlatilag folyamatosan csörgő telefonok miatt.

A lapunknak nyilatkozó panaszos elmondta, a vezetőség mindig más és más kifogásokat hoz, érdemben nem foglalkozik a problémával. Mint megtudtuk, tavaly, amikor hasonlóan rossz volt a helyzet, még fenyegetés is elhangzott, hogy senki se merjen a sajtóhoz fordulni.


Csöpög a víz a plafonból, az oltás is tortúra


Vannak más bajok is: nemrég lavórokba csöpögött a víz a plafonból egy villanyvezeték és egy lámpa közelében. Információink szerint a dolgozóknak szintén megtiltották, hogy a nyilvánosság előtt beszéljenek erről.

 


 

Komoly tortúrán kellett átesniük az elmúlt napokban azoknak is, akik a Lánc utcai rendelőintézetben kapták meg a koronavírus elleni vakcinát. A várakozók kígyózó sorokban álltak a tűző napsütésben, majd a forró a folyosón kellett várakozniuk, persze maszkban.


Itt a csavar! Az önkormányzat szerint működik a légkondi

Olvasónkkal szemben a pécsi önkormányzat merőben mást állít.

Megkeresésünkre azt írták, „az Egyesített Egészségügyi Intézmények Lánc utcai és Veress Endre utcai rendelőintézetének rendelőiben működik klímaberendezés".

Közölték, a központi hűtési rendszert az ezzel megbízott szakvállalkozó a szükséges karbantartási és tisztítási feladatok elvégzését követően múlt hét elején indította be. Hozzátették, az intézmény vezetése idén is tájékoztatta a dolgozókat a klíma helyes használatáról, a vállalkozó orvosok közül senki sem jelzett problémát.

Hangsúlyozták, a központi klímarendszer hatékony működtetésének feltétele, hogy a szellőztetést a reggeli órákban végezzék el, ezt követően viszont tartsák zárva az ablakokat. Ezt a szabályt sokan nem tartják be - szögezték le.

Az önkormányzat tájékoztatása szerint „a III. fokú hőségriasztás időszakában az idősek és krónikus betegek szervezetét fokozott terhelés éri, ezért gyakrabban lehetnek rosszul, de a rendelőintézetben sem a szakrendeléseken, sem az oltópontokon nem tapasztaltak rendkívüli rosszullétet az elmúlt napokban".


Gyorsan próbálnak intézkedni


Miután kérdéseinkkel megkerestük a városházát, felbolydult az élet a rendelőben.

Az egészségügyi intézmény vezetősége és az önkormányzat vélhetően kísérletet tesz arra, hogy elkerülje a még nagyobb felháborodást, ezért egy szakemberrel gyorsan átnézették a hűtési rendszert. Úgy tudjuk, hamarosan javításokat végeznek majd, de a folyosókon a munkálatokat követően sem lehet majd körülbelül 27 Celsius-foknál hűvösebbre levinni a levegő hőmérsékletét.

Képünk illusztráció, archív felvétel.

P. P.