Még a gumimedencét is ellopták a regenyei víkendházakból
2014. december 27. szombat 10:01
Vádemelési javaslattal zárta a pécsi nyomozó hatóság a Regenye településen elkövetett betöréses lopások ügyében indított nyomozást.
Az eljárás során beszerzett adatok alapján június 22. és július 1. között három regenyei hétvégi házba törtek be ismeretlen elkövetők, majd onnan fűkaszákat, szerszámokat, konyhai eszközöket, étkészletet, valamint egyéb használati tárgyakat és egy gumi alapú medencét is eltulajdonítottak.
A rendőrök szerint egy 25 éves gyódi lakos volt gyanúsítható azzal, hogy a hétvégi házakból történő lopásból származó tárgyakat megvásárolta. Gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók azt a 29 éves regenyei férfit is, aki a beszerzett bizonyítékok alapján a betöréses lopásokat elkövette. A betörő ellen három rendbeli lopás, az eltulajdonított értékeket megvásárló ismerőse ellen egy rendbeli orgazdaság bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatták a nyomozást. A házkutatások alkalmával a lopott tárgyak egy részét a rendőrök megtalálták.
A büntetőeljárás rendőrségi szakaszát a Pécsi Rendőrkapitányság a napokban fejezte be, és az ügy során keletkezett iratokat az illetékes ügyészségnek megküldte.
Forás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Természetközeli élménypark vár...
- Rendőrlámpát Nagyárpádnak!...
- Hűvösebbre fordul a héten, az...
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...
- Zárva Pécs legrégebbi zárszaküzlete -...
- Korrupcióval vádolják a BAT-ot, a...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Gyász: hosszú betegség után elhunyt...
- Pécsett is a Napsugaras Kupakszívben...
- Két falu kerül a NAV baranyai...

