Meddig húzhatja a Pécsi Vízmű?
2011. január 24. hétfő 18:58

Értesüléseink szerint azonban nem a DRV az egyetlen, amellyel szemben jelentős tartozást halmozott fel a baranyai megyeszékhely korábbi szolgáltatója. A PV a Tettye Forrásház által követelt 164 millió forinton kívül kisebb-nagyobb összegekkel adós több szállítójának, köztük - a két cég által meg nem erősített információink szerint - az E.ON-nak is. A Pécsi Újságot egy, a nyilvánosság előtt magát megnevezni nem kívánó szakmai forrás úgy tájékoztatta, hogy ez utóbbi tétel megközelíti a 300 millió forintot.
A DRV felé fennálló adóssággal, a Forrásház 164 milliós követelésével, valamint az E.ON felé fennálló megközelítőleg 300 milliós tartozással együtt a vízmű összesen mintegy félmilliárd forinttal is tartozhat az érintetteknek.
A PV részéről azonban Kisbáró Edina, a társaság kommunikációs munkatársa kérdésünkre kategorikusan cáfolta, hogy a cég az E.ON-nak is tartozna. Hozzátette: a DRV követelésének jogosságát is vitatják.
- Minden alapos és nem vitatott követelést a vízmű kifizet, a többi vitatott és kétségbevont követelésről pedig majd a bíróság hoz döntést - tette hozzá a szóvivő. A folyamatban lévő perekkel kapcsolatban sem lettünk okosabbak: Kisbáró Edina nem tudott konkrétumokkal szolgálni.
A vízműnek az E.ON-nal szemben fennálló tartozásáról érdeklődtünk az energiaszolgáltatónál is. Varga Ivett, a társaság területi szóvivője üzleti titokra hivatkozva nem kívánta kommentálni információinkat, s egyelőre azt sem tudta megmondani, hogy a cég kíván-e lépéseket tenni az ügyben - már ha van ügy egyáltalán - a közeljövőben.
Archív képünkön: munkásgyűlés valamikor 2008-ban.
H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Esőt, lehűlést hozó újabb front...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Pécsi Arcok - A tizenhármas szám...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Árván maradt Kamarás Iván fia
- Szarvasbőgést hallgató túrákat...
- Éjféltől egy hónapon át tartó...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...