Már MSZP-s alpolgármestere is van Pécsnek, kinevezte Nyőgéri Lajost Péterffy Attila
2020. december 10. csütörtök 13:03

Csütörtöktől Bognár Szilvia és Ruzsa Csaba mellett újabb alpolgármester kezdi meg a munkát a város élén. Nyőgéri Lajos a szociális, népjóléti és lakásgazdálkodás területéért fog felelni, személyét több körös egyeztetést követően választotta ki Péterffy Attila, Pécs polgármestere, közölte a városháza.
A Péterffy Attila által jegyzett közlemény szerint "a városvezető koalíció nagy tervekkel és világos koncepcióval indult neki az ötéves ciklusnak a 2019 októberi választások után.
A koronavírus két hulláma miatt ebből egy év küzdelmesen, de óhatatlanul úgy telt el, hogy az eredmények, a folyamatok előrehaladása elmaradtak attól, amit elvártam. Annak ellenére, hogy Pécs város vezetése minden tőle telhetőt megtett.
Az előttünk álló 4 év elegendő lehet, hogy befejezzük a programunkat, de ahhoz, hogy a feszített tempót tartani tudjuk, a városvezetési struktúra átalakítására, egy harmadik alpolgármesterre van szükség.
Azért a szociális és népjóléti terület kapott most különös figyelmet, mert ez az a szektor, ahol a járvány okán a sürgető, azonnali feladatok a leginkább elvonták az energiát a munka stratégiai részétől.
A rendkívüli jogrend miatt a döntést jogi értelemben polgármesterként egyedül hoztam meg, de mint minden más ügyben, ebben is több körben egyeztettem a városvezető frakciókkal", olvasható a közleményben.
Nyőgéri Lajos a Mindenki Pécsért - MSZP-frakció tagja, így a DK-s Bognár Szilvia után már a szocialistáknak is van egy kulcspozíciójuk a városvezetésben.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Az áramszolgáltató nevében loptak...
- A karácsonyvárás jegyében találkoztak...
- Paranoid skizofrén a magyar férfit...
- Lelépett a pénzzel az egyik pécsi...
- Buszbotrány - Jáhn: Tóthék tudták
- Nagyot fordul az időjárás, hóesés...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Karácsony előtt érkeznek a januári...
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Huszonhárom határsértőt tartóztattak...

