Mankóval verte halálra idős bérlőtársát egy férfi Pécsett a munkásszállón
2023. január 31. kedd 09:38

A Baranya Vármegyei Főügyészség halált okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki lakótársát egy mankóval halálra verte.
A vádirati tényállás szerint a vádlott és a sértett együtt laktak bérlőként Pécsett, egy munkásszállón.
A sértett idős kora miatt gyenge fizikumú volt, járni is csak mankóval tudott.
2022 júniusában a reggeli órákban az ittas vádlott szóváltásba keveredett a sértettel, melynek során a sértett a vádlottat fejen ütötte, aki az ütéstől a földre esett.
Miután a vádlott a felkelt, a sértettet a földre lökte, mankóját elvette, majd azzal testszerte ütlegelni kezdte, melynek során négy alkalommal a sértett fejére sújtott.
A bántalmazás során a sértett segítségért kiabált, akinek a kiáltását a társasházban lakók
meghallották. Egyikük a támadót lefogta, miközben a mentőket és a rendőröket értesítették.
A sértettet a mentők kórházba szállították, ahol azonban másnap a bántalmazás következtében elhunyt.
A vádlott - aki a vádemeléskor letartóztatásban van - cselekménye halált okozó testi sértés bűntettének a megállapítására alkalmas, mely bűncselekmény büntetési tétele 2 - 8 évig terjedő szabadságvesztés.
Forrás: Baranya Vármegyei Főügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Demján: az új kormány sem tehet csodát
- Rajonganak a kicsi, de megosztó...
- Válságértekezlet a belvárosért
- Újabb három baranyai drogdílerre...
- Gyermekkorában elégette verseit a két...
- Már nemzetközi versenyeken is...
- Börtönbüntetést kapott férje...
- Egyelőre nem akadtak az eltűnt 11...
- Csípős hajnal után csodálatos nap vár...
- Állatorvosok, állatkórházak

