Magasház-biznisz: találunk-e vevőt a kiüresedő épületekre?
2011. június 05. vasárnap 18:55

Mint azt korábban megírtuk, a pécsi önkormányzat elképzelései szerint a jelenleg üresen álló Magasház helyén néhány éven belül városi és kormányzati központ épül. A költözés után üresen maradó ingatlanok egy részét a tervek szerint nagyjából 900 millió forintért értékesítenék, néhány épületet pedig bérbe adnának. Pentz Mihály ingatlankereskedő szerint nem lesz egyszerű bérlőt találni az irodákra, a piac ugyanis jelenleg gyakorlatilag halott. Dr. Síkfői Tamás, az iparkamara elnöke úgy látja, akár befektetőket is vonzhat, hogy egyszerre szabadul fel többezernyi négyzetméter.
A Pécsi Közigazgatási Szolgáltató Központ megvalósításáról készült tanulmány szerint a hivatalok kiköltözése miatt felszabaduló ingatlanok közül a Kossuth téri Polgármesteri Hivatalt (Okmányiroda), a Pécs Holding Búza téri központját, az egykor a városi TV-nek helyet adó Lyceum utcai épületet, valamint a Pécsi Városfejlesztés Nonprofit Kft. Mária utcai székhelyét értékesítenék. Ezek összértéke 2014-ben várhatóan eléri a 900 millió forintot.
A további önkormányzati tulajdonú épületek egy részét (többek közt a PÉTÁV és a TDM központját) pedig bérlésre kínálná a város - a tanulmány szerint az ingatlanok 75 százalékára találnak is bérlőt.
Az ingatlankereskedéssel foglalkozó Pentz Mihály viszont amondó - a jelenlegi viszonyokat figyelembe véve - nem lesz egyszerű feladat kiadni az ingatlanokat, az irodapiac ugyanis gyakorlatilag Magyarországon csak a fővárosban működik. A szakember abban bízik, a központ körüli beruházások élénkítik majd Pécs és a megye gazdaságát - ami akár az irodák iránti keresletet is növelheti.
Hasonlóan vélekedik Dr. Síkfői Tamás, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara titkára is.
- A központ építésének köszönhetően az ingatlanpiac is felpezsdülhet. Hogy értékesíteni lehet-e a felszabaduló épületeket, nagyban függ a gazdaság állapotától - fogalmazott.
A szakember úgy látja, a magyar beruházók - forráshiány miatt - jelenleg nem tudnának élni a kiköltözés adta lehetőséggel. Síkfői szerint ugyanakkor a beruházás és a felszabaduló ingatlanok befektetőket vonzhatnak a városba, amelynek köszönhetően az ingatlanokat is könnyebb lesz pénzzé tenni.
Mint fogalmazott, egyelőre nem lehet előre látni, hogy a pozitív vagy a negatív forgatókönyv valósul-e meg.
Képünkön a Kossuth téri Okmányiroda látható - a becslés szerint 373 millió forintot ér az épület.
Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nagyon sok helyen kiszolgálják...
- Mohácsról szól jövő szombaton a...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Hétfőn indul az országos rendőrségi...
- Két baranyai városban biztosan...
- Több ezer gyermeket bántalmaztak...
- Szinte megállt a koronavírus...
- Elhunyt Franco Zeffirelli, a...
- Drogdílerekre csaptak le a...
- Kilenc autót is megrongált egy...

