Lemondott a Tüke Busz vezére, megköszönték a helytállását
2023. május 16. kedd 16:27

Lemondott posztjáról Bánkuti István, aki 2021 februárja óta az igazgatóság elnökeként vezette a Tüke Busz Zrt-t, közölte a hétfői hírt kedden Pécs jelenlegi polgármestere, Péterffy Attila.
Azt írta, "Bánkuti István ideiglenesen, ráadásul egy nagyon nehéz helyzetben vette át a pécsi közösségi közlekedésért felelős önkormányzati cég vezetését. A járvány miatt visszaesett az utasforgalom, a jelentősen csökkent bevételek előidézte gondokat tetézte az infláció és a dráguló üzemanyag.
A cég most távozó vezetője egy ilyen nehéz időszakban is biztosítani tudta a pécsi közösségi közlekedés folytonosságát. Munkájáért, helytállásáért a pécsiek nevében is köszönetemet fejezem ki Bánkuti István felé.
A távozásával kialakult helyzet lehetőséget teremt arra, hogy a Tüke Busz Zrt. egy új vezetési struktúra irányítása alatt folytassa a tevékenységét. A cég új vezérigazgatója a társaság operatív irányításáért felel. A Tüke Busz Zrt. Igazgatósága pedig, kibővülve egy rendkívül komoly tapasztalattal bíró szegedi szakemberrel, a stratégiai döntések előkészítésén fog dolgozni.
Pécs város vezetésének célja a továbbiakban is az, hogy a közösség minél több tagjának nyújtson elérhető és vonzó közlekedési alternatívát a helyi buszközlekedés", olvasható a közleményben.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csípős hajnal után csodálatos nap vár...
- Máris támadnak a pollenek, elindult a...
- Fotósok számára indul túra az...
- Újabb három baranyai drogdílerre...
- Egyelőre nem akadtak az eltűnt 11...
- Orbán Viktor: kétszeres bűn, hogy...
- Pécsi vásár: lassan betelik a pohár a...
- Börtönbüntetést kapott férje...
- Már online is ki lehet tölteni a...
- A pécsi István pince túlélt mindent:...

