Középiskolásoktól szedtek védelmi pénzt Pécsett

2007. december 11. kedd 14:21

Középiskolásoktól szedett védelmi pénzt két fiatal a közelmúltban Pécsett, ellenük zsarolás miatt indult eljárás - tájékoztatta a baranyai rendőrség sajtóreferense az MTI-t kedden.

A fiatal felnőtt elkövető és fiatalkorú társa az elmúlt két hónapban három alkalommal zsarolt meg három középiskolást azzal, hogy fizessenek, ha "a nagyobb bajtól meg akarják óvni magukat". Követeléseiket nyomatékosítva az egyik sértettet megrángatták, megpofozták - mondta el Takátsy Zoltán.

Hozzátette: a zsarolók összesen mintegy 120 ezer forintra és néhány értékes porcelánra tettek szert. Az utóbbiakkal áldozataik akkor fizettek, amikor több pénzt már nem tudtak hozni otthonról.

A sajtóreferens közölte, a zsarolásokat az egyik sértett jelentette a rendőrségen. A két gyanúsítottat, akik közül az egyik már volt bűntetve hasonló cselekmények miatt, kihallgatták, ennek során beismerő vallomást tettek.
Jelenleg szabadlábon védekezhetnek, de ha a bíróság bűnösnek találja őket, akár nyolc év szabadságvesztéssel is büntethetők - jegyezte meg Takátsy Zoltán.