Kormányzati pénzt küldenek a harkányi gyógyfürdő fejlesztésére
2014. december 31. szerda 13:32

A kormány rendkívüli, 215 millió forint célzott támogatást adott Harkánynak, az önkormányzat a pénzt a tulajdonában lévő fürdő fejlesztésére fordíthatja - mondta Tiffán Zsolt baranyai fideszes országgyűlési képviselő szerdán, a városban tartott sajtótájékoztatón.
A politikus hangsúlyozta: e támogatás nélkül jövőre a fürdő egyes szolgáltatásai veszélybe kerülhettek volna. Úgy véli, ahhoz azonban, hogy a létesítmény mindenben megfeleljen a 21. századi követelményeknek, nagyságrendekkel több pénzre lenne szükség, és ezt reményei szerint a jövőben elő lehet teremteni.
Hegyi Ákos, a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója közölte, hogy a kormányzati forrást a város 20 millió forint önerejével együtt két elavult kültéri medence felújítására költik.
Hozzátette, hogy a 2015 júliusára befejeződő kivitelezés révén a medencék hosszú távon is biztonságosan, költséghatékonyan működtethetők, s ez hozzájárul a fürdő vonzerejének megtartásához.
Baksai Endre Tamás, Harkány polgármestere (Fidesz-KDNP) arról szólt, hogy a gyógyfürdő korábbi vezetése már az őszi önkormányzati választások után, a hivatalba lépését követően azzal kereste meg, hogy az önkormányzat segítsen a kültéri medencék felújításához. Mivel a városnak erre nem volt pénze, Tiffán Zsolt közbenjárását kérte a kormánynál.
Az eseményen elhangzott, hogy az 1823 óta működő fürdőnek az idén több mint 460 ezer vendége volt, és a menedzsment abban bízik, hogy jövőre 10 százalékkal nő a látogatók száma.
A Harkányi Gyógyfürdő Zrt. korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a cég nyereségesen működik, 2012-ben 928 millió forint árbevétel mellett 40 millió, tavaly valamivel egymilliárd forint feletti bevétel után 70 millió forint nyereséggel zárt.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Természetközeli élménypark vár...
- Rendőrlámpát Nagyárpádnak!...
- Hűvösebbre fordul a héten, az...
- Zárva Pécs legrégebbi zárszaküzlete -...
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...
- Pécsett is a Napsugaras Kupakszívben...
- Gyász: hosszú betegség után elhunyt...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Két falu kerül a NAV baranyai...
- Három autó ütközött, lezárták a 6-ost...

