Kodály Központ: lesz-e pénz?
2011. március 11. péntek 18:59

A város képviselő-testülete ugyan még nem hagyta jóvá a minap elkészült dokumentumot, az anyag mindenesetre teljes egészében tisztázza a nemzetközi szinten is nívós létesítményben rendezendő koncertek és egyéb kulturális, művészeti rendezvények lebonyolításának szabályait.
A ZSÖK mint a hangversenyterem üzemeltetője és szakmai koncepciójának kidolgozója felelős az épület brandjének kialakításáért is. Bozóky Anita, a ZSÖK művészeti, kulturális és örökségvédelmi szakmai tevékenységéért felelős ügyvezető igazgatója lapunknak azt mondta, hogy "az újonnan megalkotott működési kódex elengedhetetlen volt, hiszen a létesítmény számos, különböző tevékenységet végző szervezet otthona, így szükséges egyfajta szabályrendszer kialakítása mind a jegyértékesítés, mind az időpontok meghatározása, mind a bérbeadás (pályázati alapon történő hasznosítás) feltételeit illetően".
A dokumentum részletesen meghatározza a ZSÖK, a rezidens zenekar és a Pécsi Kulturális Központ (PKK) mint kiemelt partnerintézmény feladatköreit. A szimfonikus együttesnek évente 51 napon keresztül kell ellátnia komolyzenei és ahhoz kapcsolódó programrendezői tevékenységet, míg a PKK kötelezettsége évi 28 meghatározott napon a Kodály Központ művészeti programkínálatának alakítása.
Bozóky Anita hozzátette, hogy a Zsolnay Kulturális Negyedre vonatkozóan is kidolgoznak egy ilyenfajta szabályrendszert - hiszen a negyed még heterogénebb működést kíván -, ez nagyjából egy hónap múlva nyerheti el végleges formáját.
Az ügyvezető jelezte, hogy még folynak a tárgyalások a kormánnyal az állami szerepvállalás mikéntjéről. Az önkormányzat a nyár elejét jelölte ki határidőként arra, hogy konkrét válaszokat kapjon a kabinet szándékait illetően.
H. L. B. - Fotó: Kováts Judit
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Dr. Kiss Endrét Lovagkereszttel...
- Három baranyai települést céloznak...
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Jövő héttől folytatódnak az...
- Drogos sofőr próbált elmenekülni a...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Természetközeli élménypark vár...

