Kocsmákban rejtőzködő pókerarcok
2010. november 03. szerda 18:58

Ha a játék pénzben folyik (és ne legyünk naivak, a zseton szinte mindig pénzzé változik a parti végén) az üzlet tulajdonosa a Büntető Törvénykönyv passzusa alapján akár két évig terjedő szabadságvesztést is kaphat, szerencsejátékot ugyanis egyedül az állam (közvetetten a Szerencsejáték Zrt.) szervezhet.
Szabálysértésre buzdítanak a reklámok?
A kocsmai mellett az on-line póker is hódít, a különböző netes oldalakon naponta több tízezer magyar játszik. Csakhogy a jelenleg hatályos törvényi szabályozás az online szerencsejáték szervezését állami monopóliumként kezeli, és ebből következően tiltja az online szerencsejátékok külföldről Magyarország területére történő szervezését. Ennek ellenére a sportközvetítések szünetében folyamatosan TV-reklámokban bíztatnak bennünket arra, hogy vegyünk részt a játékban, így lényegében nyíltan szabálysértésre próbálják rávenni a nézőket.
- A tulajdonosok természetesen tudnak a veszélyről, van, aki gyakran idegeskedik is ez miatt, mások azonban nem foglalkoznak különösebben a dologgal - mondta az egyik, érthető okokból neve elhallgatását kérő pécsi pókeres, aki több társaságnak is tagja.
A tiltott szerencsejátékkal nem csak a tulajdonos kockáztat: lebukás esetén a játékost pénzbüntetéssel sújtja a hatóság, ez százezer forintig terjedhet.
- Pécsett legalább tizenöt helyen lehet pókerezni. Az árak változóak, van, ahol már egy ötszázasért az asztalhoz lehet ülni, valahol ezért akár húszezret is le kell perkálni - tudtuk meg a fent már idézett játékostól.
Néhány pókeres már a rendőrség látókörébe is bekerült, bár láthatóan nem a kisebb pókertársaságok felszámolása az első számú feladat a rend őrei számára:
- Tiltott szerencsejáték szervezése bűncselekmény megalapozott gyanúja (konkrétan póker szervezése) miatt két ízben folytattunk, illetve folytatunk eljárást az APEH feljelentése alapján - tájékoztatta lapunkat Murai Ágnes a Pécsi Rendőrkapitányság szóvivője.
A kormány célja az illegális játékok legális mederbe terelése, melyet az a törvénymódosítás is jelez, melynek értelmében a kaszinók mellett a kártyatermekben is engedélyezte a készpénzes pókert. A füstös kiskocsmák kártyapartijai azonban ettől aligha szűnnek meg.
Képünk illusztráció.
Palotás Péter - Fotó: Kováts Judit
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Aki teheti, ne most menjen...
- Hatalmas tűz ütött ki Pécsett, a...
- Jelentős lehűlés érkezik, visszaesik...
- Így itassuk a madarakat a nyári hőségben
- Fehérre festik a síneket a pécsi...
- Pécsett mérték össze tudásukat az...
- Lángoló családi házhoz rohantak a...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Heves zivatarok veszélyére...
- Pótlóbuszok járnak szombaton két...