Kilenc elfogatóparancs egy pécsi cégvezető ellen
2007. december 12. szerda 14:06
Az osztályvezető elmondta, hogy az Andrej Trampus nevű férfit az osztály munkatársai ellenőrizték, melynek során a szlovén hatóságoktól azt a tájékoztatás kapták, hogy a szlovéniai személynyilvántartásban ilyen nevű személy nem szerepel, illetve az erre a névre kiállított útlevél tulajdonosa valójában egy nő.
A beszerzett információk alapján a pénzmosás elleni osztály nyomozást rendelet el közokirat-hamisítás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
A nyomozók az eljárás során megállapították, hogy a férfi egy budapesti székhellyel rendelkező gazdasági társaságban tulajdonrésszel rendelkezik, egyben a cég ügyvezetője is.
Hozzátette: a férfit elsősorban csalás, közokirat-hamisítás és gazdasági bűncselekmények miatt keresték. Elfogásakor a nála lévő személyes okiratokról kiderült, hogy hamisítványok.
A vizsgálat egyértelműen megállapította, hogy a magát Andrej Trampusként igazoló személy azonos a magyar állampolgárságú B. Zsolttal, aki a rendőrség körözési Top-21 listáján is szerepel.
B. Zsolt jelenleg a büntetés végrehajtási intézetben van, ahol megkezdte egyéves, jogerős szabadságvesztés büntetésének letöltését. Bereczki Zoltán elmondta, hogy közokirat-hamisításért és ha sikerül rábizonyítani, csalás miatt állítják bíróság elé a gyanúsítottat. Ha elítélik, akkor 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztésre számíthat.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késelés a Széchenyi téren: egy 18...
- Vérző turistát menekítettek le a...
- Már a nyári menetrend szerint járnak...
- Két fiatal követett el késes támadást...
- Érkeznek a harcterek rettegett...
- Hatalmas kígyóhoz riasztották a...
- Idén is megrendezik a Pécsi...
- Kétezeren is munkába állhatnak...
- A papi hivatásokért ajánlották fel...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert...