Kiállítás fogyatékkal élők alkotásaiból
2010. november 27. szombat 13:24
A Művészetünk, a kommunikáció című kiállításhoz kapcsolódóan a fogyatékkal élő emberek sokszínűségét bemutató produkciók várják a közönséget december 3-án.
Bemutatkozik a siket amatőr színészekből álló Ergo Sum jelszínház, mely előadásában a megértés lehetőségeit boncolgatja siket szülők halló gyereke, valamint halló szülők siket gyereke között. Fellép továbbá a Baltazár Színház, mint az ország első, értelmi sérültekből álló színtársulata, akik ezúttal az idő múlásáról, a velünk született bölcsesség megtalálásáról beszélnek a színház nyelvén.
Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa és Kósa Ádám, mint az Európai Parlament első siket képviselője olyan rendezvénysorozatnak ad december 3-10-ig teret, mely a bemutatkozó művészek mellett arról is üzen, hogyan lehetne ösztönözni a munkahelyteremtést, támogatni a társadalmi tudatformálást és elősegíteni az állam támogatáspolitikájának változását.
A fogyatékkal élő emberek társadalmi és munkahelyi kirekesztése ugyanis szinte az Európai Unió minden tagállamában komoly probléma. Az európai fogyatékkal élő emberek mindössze 45 százaléka foglalkoztatott, míg a nem fogyatékkal élők 64 százaléka jut munkához. (Hazánkban az arányok még rosszabbak, a fogyatékos emberek körében 90 százalékos a munkanélküliség.) A Világbank adataira hivatkozva pedig elmondhatjuk, hogy a fogyatékkal élő emberek kirekesztése, társadalmi egyenlőségük biztosításának hiánya a világ GDP-jének 1,37-1,94 ezer milliárd amerikai dollár „kiesést" jelent.
A kiállítás a fogyatékkal élő emberek helyzetének lehető legjobb látleletét kívánja nyújtani akkor, amikor kultúra és társadalom kapcsolódási pontjait állítja a figyelem fókuszába.
A rendezvény a Barankovics István Alapítvány társszervezésében valósul meg, az esemény fővédnöke dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.
Forrás: Pécs2010
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Négyes karambol miatt lezárták a...
- Itt a fordulat: eső, szél, lehűlés...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Egy hónapon át tartó razziába kezd a...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert...
- Egy héten át razziáznak a rendőrök az...
- Még egy hétig nem a Keletibe érkeznek...