Készüljön az esti Virtuózokra, van egy fogadásunk, hogy Boros Misi ma megnyeri a tévében a döntőt!
2014. december 12. péntek 10:26

Ma este 20:25-től vetíti a királyi tévé egyes csatornája a Virtuózok című tehetségkutató zenei műsor döntőjét, melyben a pécsi Jókai utcai suli diákja, a 11 éves Boros Mihály (képünkön) is érdekelt. Mivel úriember biztosra nem fogad, ezért máris visszavonjuk a címben ajánlott fogadásunkat - előzetesként legyen elég annyi, hogy a pécsi srác eddig is elkápráztatta a zsűrit és a közönséget.
Ennek folyományaként meglehetősen csalódottak lennénk, ha az ifjú zongoristának (immár művésznek?) a döntőben nem sikerülne beváltania a benne bízók reményeit.
Flashmobot rendeznek Misi győzelméért a Széchenyi térre
A döntő előtti órákban pécsi lokálpatriótákat várnak pénteken este 6 órára a Széchenyi térre, egy meglepetéssel fűszerezett pár perces villámcsődületre. A résztvevők "Hajrá Misi!- kicsi a Boros, de erős" feliratú pólókban végigmennek az Irgalmasok utcáján, hogy így is felhívják az arra sétálók figyelmét rá, hogy minél többen nézzék a műsort, amelyet a tervek szerint a Széchenyi téren egy kivetítőn is megteinthetnek majd az ott tartózkodók. A villámcsődületet Bánki Károly szakközgazdász, újságíró szervezi.
Mint korábban megírtuk, Boros Misivel a Pécsi Újság.hu készítette az első interjút a magyar sajtóban (csatolt fotónk a szerkesztőségben készült), tavaly ősszel az első komolyabb sikerei után.
Mint akkor közöltük, hat éves kora óta tanul zongorázni a Liszt Ferenc Zeneiskolában. Azóta számos hazai és nemzetközi hangversenyen mutathatta meg tehetségét. Megyimóreczné Schmidt Ildikó a zongoratanára, akinek nagy szerepe van a sikereiben. Misi kedvencei közé tartozik többek között Mozart és Chopin (az elődöntében, november 21-én este a Virtuózokban is egy Chopin-darabbal lopta be magát a nézők szívébe).
TAVALY NOVEMBERI PORTRÉ-INTERJÚNKAT MISIRŐL IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL.
P. Zs. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Természetközeli élménypark vár...
- Rendőrlámpát Nagyárpádnak!...
- Tapolcán találkoztak a polgári körök
- Hűvösebbre fordul a héten, az...
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...
- Korrupcióval vádolják a BAT-ot, a...
- Zárva Pécs legrégebbi zárszaküzlete -...
- Gyász: hosszú betegség után elhunyt...
- Pécsett is a Napsugaras Kupakszívben...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...

