Karácsonyra elkészül a körforgalom
2007. december 09. vasárnap 10:50
Másfél hónapja kezdődtek el a munkálatok az idén felújított Zsolnay-szobornál, amely során az emlékmű körül egy körforgalmat alakítanak ki. Az átadás tervezett időpontjához képest, azonban várhatóan két-három hetet is csúsznak majd a munkákkal.
Albert Pál, a PVV Zrt. főosztályvezetője elmondta, a korábbi határidő azért módosult, mert két elöregedett, a térképeken is pontatlanul szereplő csapadékvíz-elvezető csatornát ki kellett cserélniük.
Az aszfaltozást már elkezdték, de hátra van még a szegélykövek és a járdák közötti szintkülönbség kiegyenlítése, illetve az új buszsáv betonozása is. Ez utóbbi feladat elvégzése miatt a jövő hét elején egy-két napra a Kórház-tér felől a Konzum irányában lezárják a Rákóczi utat, így a Uránvárosból érkező buszok a Rét utca felé kerülnek majd.
A főosztályvezető hozzátette, ha az időjárás nem szól közbe, akkor két hét múlva befejezik a munkákat a területen.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késelés a Széchenyi téren: egy 18...
- Már a nyári menetrend szerint járnak...
- Vérző turistát menekítettek le a...
- Hatalmas kígyóhoz riasztották a...
- Két fiatal követett el késes támadást...
- Érkeznek a harcterek rettegett...
- Idén is megrendezik a Pécsi...
- A papi hivatásokért ajánlották fel...
- Beleszédülünk, úgy megvariálják...
- Kétezeren is munkába állhatnak...