Jobban járunk a magánparkolókkal
2010. december 13. hétfő 18:07

A fizetős parkolózónák legutóbbi kiterjesztésével jelentősen lecsökkent az ingyenesen hozzáférhető parkolóhelyek száma, a városközponthoz közel gyakorlatilag csak a volt Domus Áruház előtti placcon és az egykori Boccaccio diszkó környezetében lehet parkolni térítésmentesen (valamint az Árkádnál az első órában).
A Gámán Kft. által üzemeltett mintegy négyezer parkolóhely közül az egyórás várakozási díj a belvárosban (I. zóna) háromszáz forint, kifelé haladva százhatvan, majd száz forint. A belvárosi, magánkézben lévő parkolóhelyek azonban kedvezőbb tarifákkal próbálják magukhoz csábítani a gépjárművüket ideig-óráig hátrahagyó közlekedőket.
A legjobb helyeken lévő belvárosi magánparkolók közé tartozik a Jókai utcában, a nagypostával átellenben, valamint a Király utca végén található terület. Az előbbi esetében fél óráért 180, egy óráért 280 forintot kell fizetni, míg a napijegy 1800 forintért váltható ki.
A mélygarázsok tekintetében is felemás a kép, hiszen a Pécs Holding Zrt. a Búza téri Király-ház föld alatti parkolójában működtetett 125 hely darabjáért óránként 160 forintot számláz, míg a Kossuth tér alatt 380 forintért lehet otthagyni az autót. Az Árkád tetején az első ingyenes óra után a következő hatvan perc 300 forintot kóstál.
H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Új játszóhelyekkel gazdagodott a...
- Eltűnnek a házak bejárata feletti...
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Döglődik-e a bolognai rendszer?
- Fázott a télen? Pedig enyhébb volt az...

