Javul a járművezetői fegyelem Baranyában

2011. január 20. csütörtök 14:45

A Baranyában történt közúti balesetek számának csaknem 20 százalékos csökkenéséről, a járművezetők korábbinál fegyelmezettebb magatartásáról számolt be a megyei és a pécsi rendőrség csütörtökön sajtótájékoztatón, Pécsen.

"Baranyában a személyi sérüléssel járó közúti balesetek száma tavaly az előző évihez képest 18 százalékkal, 680-ról 558-ra csökkent" - mondta Pataki Éva alezredes, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője.

Kiemelte: a halálos balesetek száma 10,34 százalékkal (29-ről 26-ra), a súlyos sérüléssel járók száma 18 százalékkal (230-ról 188-ra), a könnyű sérüléssel végződők száma 19 százalékkal (421-ről 343-ra) mérséklődött. Az ittasan okozott balesetek száma 44,8 százalékkal, 98-ról 54-re csökkent.

Pataki Éva hozzátette, hogy a rendőrök 2010-ben Baranyában összesen 38 ezerszer használtak alkoholszondát, amely 985 esetben mutatott pozitív eredményt. Kitért arra is, hogy a halálos balesetek száma 2001-hez viszonyítva 39 százalékos csökkenést mutat.

"A közúti balesetek döntő hányada a délutáni órákban következik be, okozóik többsége továbbra is a személygépkocsi-vezetők, a fő kiváltó ok pedig a gyorshajtás" - közölte.

Böröcz Károly, a Pécsi Városi Rendőrkapitányság közlekedés-rendészeti osztályának vezetője arról szólt, hogy Pécsett tavaly nyolcan haltak meg közúti balesetben, több mint tíz éve ez a legalacsonyabb mutató. Súlyos balesetet 86-an szenvedtek, ez a szám általában meghaladja a százat.

"A kedvező statisztika az objektív felelőség bevezetésének, az erős rendőri jelenlétnek, valamint a közlekedők korábbinál fegyelmezettebb magatartásának is köszönhető" - mondta az alezredes.

Böröcz Károly az idei feladatokról szólva hangsúlyozta, céljuk, hogy elérjék a balesetek számának további csökkenését. Ennek érdekében nagy hangsúlyt fektetnek a sebességmérésre, az ittas vezetők kiszűrésére, a biztonsági övek, gyerekülések használatára, s egyebek mellett a kerékpárosok ellenőrzésére is.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a rendőrség Baranyában tavaly mintegy 652 millió forint közigazgatási bírságot rótt ki azokra, akik megszegték a közúti közlekedés szabályait.

(mti)