Imri eladná a harkányi gyógyfürdőt
2010. december 07. kedd 08:29
A város gazdálkodását most világítja át egy cég, ám azt máris tudni lehet, hogy Harkánynál aligha van ma eladósodottabb település.
Harkány 2006-ban kezdett eladósodni, a város abban az évben vette 100 százalékos tulajdonba gyógyfürdőjét. Addig a fürdőrészvények fele Harkány, fele a megye kezében volt - az utóbbi csomagot vásárolta meg a város 1,65 milliárdért. Ennek fedezetéül, illetve fejlesztésekre svájcifrank-alapú kötvényt bocsátott ki Harkány.
A frank-forint árfolyamváltozás miatt az akkor még 2,5 milliárdos adósság mostanra 3,5 milliárdra nőtt. A kötvénynek eddig a kamatát fizette a város, de 2011-től startol a 2027-ben lejáró törlesztés, évi 320 millió forinttal. Hogy a kötvényadósság feletti hitelek miből keletkeztek, és hogy az egész tartozásállomány miképp kezelhető, arra keresi majd a választ a már említett átvilágítás.
Az októberben megválasztott független polgármester Imri Sándor nem titkolja: a város ebben a helyzetben arra kényszerül, hogy leépítse az önkormányzati dolgozók 15 százalékát.
Elképzelhető, hogy a fürdőrészvényeket értékesítjük - mondja a városvezető. "A többségi részünket meg akarjuk őrizni, de ha jó ajánlatot kapunk, akkor esetleg a többségi részről is lemondunk. Az pedig többmilliárdos érték. Amúgy Harkánynak 4-5 milliárd forint értékű ingatlanvagyona van, s az fedezetet nyújt a tartozásokra" - fogalmazott Imri Sándor.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jönnek a fagyosszentek: minden reggel...
- Egy baranyai falu vendéglátósai...
- Tűz ütött ki Pécsett, egy kertvárosi...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Nemzeti ünnepünkön is számíthatunk...
- Boros Misi első díjas lett a francia...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri
- Lesodródott egy autó Lánycsók...
- Több százan vettek részt a Pécs és...