Imhof Gábor ártatlannak vallotta magát a bíróságon - FRISSÍTVE!
2012. november 12. hétfő 11:11

Ártatlannak vallotta magát a pécsi egyetemi vesztegetési ügy elsőrendű vádlottja a Győri Törvényszéken tartott hétfői tárgyaláson.
I. Gábor, a Pécsi Tudományegyetem egykori gazdasági főigazgatója - aki a vádirat szerint két tucatnyi társával bűnszervezetet hozott létre, majd csúszópénzek fejében kötöttek beszállítói és szolgáltatási szerződéseket, s ezzel több mint százmillió forint kárt okoztak - egyetlen vádpontban, a pénzhelyettesítővel való visszaélésben volt hajlandó nyilatkozni.
Erről azt közölte: távmunkában dolgozásának feltételeit akarta megteremteni, amikor az egyetem nála lévő bankkártyájával félmillió forintért informatikai eszközöket vásárolt, illetve hatszor ekkora értékben megrendeléseket adott le.
Előbbi kapcsán úgy nyilatkozott I. Gábor: mivel munkaeszközeit az eljárás során a rendőrség lefoglalta, meg kellett teremtenie az otthoni távmunka feltételeit, a feladott, de nem teljesített megbízásoknak pedig azért oly magas az értéke, mert - miután internetes megrendeléséről nem kapott visszaigazolást - más webshop-okban is leadta azt.
A férfi mindvégig azzal érvelt: az egyetemet nem érte kár a megrendeléssel, mivel az eszközöket annak nevére vette, illetve próbálta megvenni, s ugyan ő használta volna azokat, azok mindvégig az intézmény tulajdonában maradtak volna.
Amikor - a kifogásolt vásárlások előtt két és félévvel - átvette a bankkártyát, se jogszabály, se az egyetem szervezeti-működési szabályzata, se az intézmény gyakorlata nem tiltotta, hogy használja a kártyát, és meg sem szüntették jogosultságát - jegyezte meg.
A Győri Törvényszék néhány nappal a per szeptember 18-i kezdete előtt hozta meg kizáró döntését, amely közvetve az eljárás érdemi részének tolódását is okozta: az első napon derült ki ugyanis, hogy az első rendű vádlott két másik védőjének egyike visszaadta megbízását, a másiknak pedig a vádlott mondott fel, így jogi képviselet híján közel két héttel később, október elsején indulhatott el az eljárás. Később a nagyszámú védői beadvány elbírálása miatt csúszott a vádlottak nyilatkozattétele.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Esőt, lehűlést hozó újabb front...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- A jövő héten még sűrűbben járnak a...
- Szarvasbőgést hallgató túrákat...
- Éjféltől egy hónapon át tartó...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- Négyes karambol miatt lezárták a...