Illegális játékokért fizettek egy pécsi kávézóban
2007. december 11. kedd 14:25
Feltehetően illegális számítógépes játékok használatáért szedtek pénzt a vendégektől egy kávézóban Pécsett, a rendőrség az ügyben szerzői jogok megsértése miatt indított nyomozást a napokban - közölte a baranyai rendőrség sajtóreferense.
A belvárosi kávézó vendégei külön fizetett, vagy az elfogyasztott ital árába kalkulált díjért használhatták a létesítményben elhelyezett számítógépeket olyan programokkal, melyeket kizárólag otthoni felhasználásra engedélyeztek - mondta el Takátsy Zoltán.
Hozzátette: a rendőrség egy névtelen feljelentő levele nyomán indított nyomozást, melynek első lépéseként a vendéglátóhelyen lefoglaltak tizennyolc számítógépet és kihallgatták az egyik alkalmazottat.
A rendőrség a szakértői vizsgálatok eredményei alapján dönti el, kit, vagy kiket gyanúsít a bűncselekmény elkövetésével. A felelősök számíthatnak arra is, hogy a szoftverek forgalmazói milliós kártérítési pereket indítanak ellenük - közölte Takátsy Zoltán.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késelés a Széchenyi téren: egy 18...
- Már a nyári menetrend szerint járnak...
- Vérző turistát menekítettek le a...
- Lezárták az M60-as autópálya egy...
- Hatalmas kígyóhoz riasztották a...
- Érkeznek a harcterek rettegett...
- Két fiatal követett el késes támadást...
- Idén is megrendezik a Pécsi...
- Beleszédülünk, úgy megvariálják...
- Kétezeren is munkába állhatnak...