Igen ritka fészkelő madarak is feltűntek a Duna-Dráva Nemzeti Park területén
2023. szeptember 14. csütörtök 09:40

A nemzeti park Dunai Tájegységében található Riha-tó nádasában több mint négy évtizede igen jelentős vegyes gémtelep ismert. Az elmúlt 15 évben pontos felmérések voltak arra vonatkozóan, hogy milyen fajból, mennyi madár kezdi meg a költést és azoknak milyen eredményei lettek. Nem volt ez másként az idei évben sem, a természetvédelmi őrszolgálat szakemberei több alkalommal is végeztek megfigyeléseket, számolásokat a területen, lehetőség szerint a madarak minél kisebb zavarását előidézve.
A 2023-as esztendő nem várt eredményeket hozott.
Szürke gémből mintegy 70 pár kezdett költésbe, továbbá nagy kócsag 8 pár, kis kócsag több mint 60 pár, bakcsó minimum 50 pár, üstökös gém 3 pár és kis kárókatona legalább 12 pár. Első alkalommal lett bizonyítva a pásztorgém költése a területen, a megfigyelések alapján 3 pár költése lett sikeres.
A legnagyobb meglepetést a fokozottan védett batla költése okozta.
Sikerült a fészkelő-telepen megfigyelni öreg és fiatal egyedeket is a költési időszakban, illetve a fiatalok kirepülését követően egy közeli táplálkozóterületen is. Ez utóbbi helyszínen az egyszerre látott legnagyobb batlacsapat 20 egyedből állt, melyből 16 példány idei kelésű madár volt.
Magyarországon a batla ritka fészkelőnek számít, de az állomány lassú erősödése tapasztalható. Jelenleg mintegy 30-40 pár között lehet a fészkelő állománya, idén a Riha-tó mellett egyéb helyszíneken is fészkelésbe kezdett.
Forrás: DDNP
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Máris támadnak a pollenek, elindult a...
- Csípős hajnal után csodálatos nap vár...
- Újabb három baranyai drogdílerre...
- Orbán Viktor: kétszeres bűn, hogy...
- Fotósok számára indul túra az...
- Már online is ki lehet tölteni a...
- Előre szólnak, rendkívül kritikus...
- Változik a buszmenetrend Baranyában,...
- Hasít a déli régió: ötmilliárdos...
- Pécsi vásár: lassan betelik a pohár a...

