Hullanak a tehenek egy drávasztárai marhatelepen
2007. november 28. szerda 17:25
Hétfőn állatvédőkkel együtt ismét szemlét tartunk a telepen. Ha addigra az állatok tartási körülményei nem javulnak jelentősen, feljelentést teszünk a rendőrségen - tette hozzá Vass Péter.
A főállatorvos beszámolt arról, hogy az állat-egészségügyi hatóság munkatársai a csőd miatt tulajdonosváltáson átesett telepen tartott augusztusi ellenőrzésen komoly hiányosságot találtak a szarvasmarhák tartására, járványvédelmére, az adminisztrációra vonatkozóan, ezért kétszázezer forintos bírságot szabtak ki, és felszólították az érintettet, pótolja a hiányosságokat.
Vass Péter azt mondta: a tulajdonos anyagi okok miatt vagy hanyagságból azóta sem tett eleget kötelezettségeinek, legfőképp állatai szakszerű etetésének, trágyájuk elhordásának. Időközben olyan korlátozást is bevezettek a telepen, hogy az állatokat nem lehet eladni, csak vágóhídra vinni.
Megjegyezte, az elmúlt harmincnyolc napban hét-nyolc tehén elhullott. Egyelőre nem tudni miért, boncolási eredmények ugyanis nem állnak rendelkezésre. Ennél is érdekesebb viszont, hogy huszonnégy növendék bika pedig eltűnt, hollétüket homály fedi.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késelés a Széchenyi téren: egy 18...
- A kánikula mellett frissítő zivatarok...
- Lezárták az M60-as autópálya egy...
- Jakubinyi László a Jó ember-díj idei...
- Már a nyári menetrend szerint járnak...
- Vérző turistát menekítettek le a...
- Hatalmas kígyóhoz riasztották a...
- Érkeznek a harcterek rettegett...
- Két fiatal követett el késes támadást...
- Idén is megrendezik a Pécsi...