Hatmillió forintot lopott egy pécsi biztonsági őr
2015. február 18. szerda 08:48
A Pécsi Járási Ügyészség lopás bűntette miatt emelt vádat egy pécsi férfi ellen, aki hatmillió forintot lopott egy pécsi nagyáruházból.
A vádlott egy biztonsági cég szervezésében szolgálatvezetőként dolgozott egy pécsi áruházban. Munkaviszonyából adódóan a biztonsági rendszer működését, kezelését ismerte.
Az áruház egyik alkalmazottja 2013. nyarán elvesztette az áruházban a kulcscsomóját, amin rajta volt az áruház főkulcsa. A vádlott a kulcscsomót megtalálta, azonban azt nem adta le, illetve nem jelezte munkáltatójának.
A férfi tavaly tavasszal nehéz anyagi helyzetben volt, ezért május végén elhatározta, hogy a nála lévő főkulcs segítségével zárás után bemegy az áruházba és onnan készpénzt tulajdonít el.
A vádlott a személyzeti kapun bement az áruházba, annak kamera- és riasztórendszerét kikapcsolta, majd a nála lévő megtalált vezérkulccsal bement a főpénztárba, ahol a páncélszekrényből hetvenezer forintot tulajdonított el.
Az áruház ezen lopást nem észlelte.
Két hónappal később, mikor már a vádlott nem dolgozott az áruházban, elhatározta, hogy a korábbi módon ismételten készpénzt tulajdonít el.
2014. július 20-án a zárást követően bement az áruházba, majd a vezérlőkulcs segítségével a trezorból három köteg húszezer forintost vett ki. A vádlott ekkor összesen hatmillió forintot tulajdonított el, melyből a későbbiek során 5 millió 740 ezer forint a vádlottól történt lefoglalással megtérült.
A vádlott cselekménye jelentős értékre elkövetett lopás bűntettének megállapítására alkalmas, mely bűncselekmény büntetési tétele 1-5 évig terjedő szabadságvesztés.
Forrás: Pécsi Járási Ügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ismét Kollár Lajost választották a...
- A meg nem született gyermekekre...
- Lerobbant a mozdony, pótlóbuszt...
- Váltóhiba miatt késnek a vonatok a...
- Jöhet egy kis nosztalgia? Pécsi...
- Motoros balesetezett a 6-os főút...
- MMS-cseppek: a hatóságok szerint nem...
- Szvacsek Ferenc a világbajnoki cím...
- Megtaláltuk Pécs egyetlen...
- Nyolc előadással várja a publikumot a...