Hat pécsi oviból és egy bölcsődéből is karanténba kerültek gyerekek és dolgozók
2022. január 12. szerda 14:22

Újabb gyermekek és intézményi dolgozók kapták el a koronavírus-fertőzést az elmúlt napokban Pécsett. Hat óvodából és egy bölcsődéből összesen 129-en kerültek járványügyi megfigyelés alá, közölte az önkormányzat.
A Budai Nagy Antal utcai, a Siklósi úti és a Testvérvárosok terei óvodában, valamint a Mezőszél utcai bölcsődében gyermekekről, míg a Bimbó utcai óvodában az egyik dolgozóról igazolódott be az elmúlt napokban, hogy koronavírussal fertőződtek meg.
A Németh László utcai óvodában három kisgyermekről és két munkatársról, míg a belvárosi óvodában egy-egy kisgyermekről, illetve munkatársról igazolódott be, hogy nemrég elkapták a fertőzést.
A hatóság a fertőzöttek környezetében lefolytatott kontaktkutatás eredményeként - a fertőzöttekkel együtt - összesen 4 óvodai dolgozó és 125 óvodás, illetve bölcsődés kisgyermek esetében rendelt el járványügyi megfigyelést.
Valamennyi intézményben elvégezték a fertőzéssel érintett helyiségek fertőtlenítő nagytakarítását. A karanténnal nem érintett kisgyermekek ellátását a pécsi intézmények folyamatosan biztosítják.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Összeütközött két autó Pécsett, egy...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Élettársa kislányát molesztálta egy...
- Csaknem háromezer viharkárt számoltak...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Pécsett is "falusi" maradt Burján...
- Kemény ellenőrzésekre számíthatnak a...
- Nyolc előadással várja a publikumot a...
- Kedden több hullámban újabb heves...
- Lépcsőfutó versenyt rendeznek a TV...