Filmkritika: A faun labirintusa

2007. november 27. kedd 23:40

A mexikói Guillermo del Toro filmje szokatlan fantasybe csomagolt mese felnőtteknek. Mint oly sokszor, a műfaj itt is megmutatja végtelenhez közelítő felhasználási módjait - elég, ha Terry Pratchett könyveire gondolunk.

Legutóbbi kiváló példája volt Neil Gaiman Csillagpor című regényének filmátirata. A kedvesen romantikus, már-már csöpögős történet mégis zseniálisan egyesítette magában a felnőttes izgalmakat a paródiával, sokáig emlékezetes estét okozva ezzel nézőinek.

A faun labirintusa esetében a recept fordított, az eredmény viszont hasonlóan kiemelkedő: del Toro filmjében egy valós történelmi korszak eseményeinek bemutatásának elemeit vegyítette a varázsmese - néhol thrillerbe, időnként akár horrorba hajló - világával.

A helyszín: Spanyolország 1944; túl a polgárháborún az ország francoista vezetői épp most láttak hozzá hatalmuk megszilárdításához. Ez az érzékeny történelmi pillanat már magában érdemes lenne egy egész estés filmre, de rendezőnk mindezt csak keretnek használja a főhős kislány Ofelia (Ivana Baquero) történetéhez, aki 11 éves kora ellenére sem nőtt ki a tündérmesék varázsából.

Az új rend kegyetlenségét megtestesítő nevelő apjánál (valahol a hegyekben) mesék iránti vonzódása új dimenzióba kerül, mikor az erdei ház melletti elhagyatott ősi várrom földalatti zugában egy faun beavatja, hogy ő nem csakhogy nem kívülálló személője ennek a mesevilágnak, hanem az utolsó életben maradt tagja a dinasztiának, mely csodálatos világa az emberek gonoszsága miatt került veszélybe.

Ettől a ponttól kezdenek el sűrűsödni az események kiskamasz hősünk körül, akinek egyetlen esélye a földalatti tündérvilág trónjának megszerzésére, ha kiállja a faun egyre nehezedő próbáit. Mondanunk sem kell, hogy miként kerül egyre komolyabb konfliktusokba a „való világ" szereplőivel: nagybeteg terhes édesanyjával, nevelő apjával, de kárpótlásul hogy nyeri el a hegyekben élő lázadókat támogató házukban lakó személyzet bizalmát.

A két világ eseményei paralel gyorsulnak előttünk (ekkor még nem keresztezve egymást), ahogy Ofelia próbái egyre nehezednek, úgy lesz a lázadók és támogatóik helyzete is egyre nehezebb és kilátástalanabb. A film képi megvalósítása is sem hagy kívánni valót maga után, mindez egyaránt igaz főhősünk világának valószerűtlen kinézetű hőseire és ijesztő szörnyeire, ugyanakkor kijózanítóan realista képsorokat láthatunk a francoi terror működéséről.

A két világ közt való választás elé állított Ofelia egy percig sem habozik valódi helyét illetően, mely maga után vonja a törvényszerű összeütközést. Del Toro alkotása bővelkedik a fantasy-re jellemző klisékben, jobban mondva bővelkedne, ha újszerűsége, lenyűgöző képi világa, pontos arányérzete, hol lenyűgöző, hol elborzasztó cselekménye, kiváló színészi játéka nem emelné magasan az átlag fölé ezt a filmet, mely a 2007-es év egyik kiemelkedő mozija lett.

Nézze meg a vetítési időpontokat: klikk!

Balikó Gergő