Fatolvajok helyett közmunkások
2010. december 18. szombat 19:57

Ebben az esztendőben huszonkét esetben indult rendőrségi eljárás állami erdőből történt falopás miatt.
- A Mecseki Erdészeti Zrt.-nek idén már több mint kétmillió forintos kárt okoztak a fatolvajok - kezdte Burián Endre, a cég erdőgazdálkodási osztályvezetője, majd hozzátette: egy-egy lopás során általában tíz köbméternél, azaz 90-100 mázsánál kevesebbet tulajdonítanak el, a legtöbb esetben egyszerre 2-3 köbméternyi, vagy még kisebb mennyiségű fa tűnik el.
A fa tüzelőnek való ellopása egyébként szezonális jelenség, természetesen amikor fűteni kell több a tolvaj az erdőkben, hiszen a tapasztalatok szerint főként olyan emberek az elkövetők, akiknek erre kell a fa.
Sokan tévhitben élnek az egyéb gyűjtésekkel kapcsolatban, Burián Endre hangsúlyozta: a gallyakat, ágakat is csak előzetes engedéllyel lehet az erdőkben összeszedni.
Az Erdészet mindenesetre próbálja csökkenteni a lopásokból származó veszteséget. A rendőrséggel és a polgárőrséggel közös járőrözés mellett immár közmunka-programmal is.
- A Nemzeti Erőforrás Minisztériuma írta ki az erről szóló pályázatot, a program keretében egy hónapig foglalkoztatunk hatvan embert, tizenhárom baranyai településről - tudtuk meg Lázár Andreától, a Mecseki Erdészeti Zrt. kommunikációs vezetőjétől.
Azonban nem csak ennek a hatvan embernek biztosítja a fagyűjtés lehetőségét a cég, hiszen vannak olyan kijelölt területek, ahol a fakitermelés után a gyűjtést a lakosság végezheti, jelentkezés alapján. A fát egyébként ebben az esetben is csak a gyűjtött mennyiségre meghatározott ár befizetése után lehet hazavinni.
Képünk illusztráció.
Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Boban Marković, Margaret Island,...
- Éjféltől egy hónapon át tartó...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- A Pécsi Püspökség is programokkal...
- Túlterhelt postásokról, lassú...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Pécsi Arcok - Dr. Sárosi István...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert...