Ez az ősz sem marad múzeumok fesztiválja nélkül Pécsett
2011. október 01. szombat 09:00
Földalatti túrán és az évszakhoz kötődő programokon is részt vehetnek az érdeklődők a Janus Pannonius Múzeum idei őszi fesztiválján szombattól Pécsen.
Október 7-én és 11-én félórás földalatti túrán mutatják be azt a különleges pincerendszert, amely a középkori kanonoki épületek alatt húzódik. Ez részben raktár, részben menekülési útvonalként szolgált, és található benne egy középkori vízvezetékrendszer is. Ugyanezeken a napokon esténként műemléki sétát szervez a Janus Pannonius Múzeum Pécsen a Zsolnay Múzeumtól a történelmi belvároson át.
A Várostörténeti Múzeumban október 1-től 15-ig Tüke polgár lettem címmel játszóházat tartanak, ennek keretében a diákok 18. századi pécsi polgárrá válhatnak. A foglalkozás alatt megismerhetik egyebek mellett a török hódoltság utáni barokk város fejlődését. Hétfőtől október 12-ig a Szent Mór Alapfokú Művészetoktatási Intézmény ad helyet a Nagy Rajzolás című eseménynek, a szervezők a Természettudományi Múzeum Duna és Dráva élővilágát bemutató kiállítása hátterének megfestésére várnak diákokat.
A fesztivál túrát is kínál Pécs védett területeire, míg az óvodások, kisiskolások a természet őszi változásaival játékos programokon ismerkedhetnek meg. Szintén gyermekeknek szól a Márton- napi őszbúcsúztató éjszaka a Természettudományi Múzeumban lámpáskészítéssel, őszi természetmesékkel, tábortűzzel és libazsíros kenyérrel. A Szent Márton legendával a Néprajzi Múzeumban is ismerkedhetnek a látogatók. A Nagy Szökés című programsorozat során tizenhárom, a baranyai múzeumok állandó tárlatán kiállító kortárs művész egy-egy alkotása "szökik ki" a résztvevő iskolák termeibe.
Tizenharmadikán a fesztivál keretében a Várostörténeti Múzeumban mutatják be a Horvay Jánosról, egy pécsi iparos család szobrászművésszé vált fiáról szóló emlékkötetet.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Döglődik-e a bolognai rendszer?
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- A Baranyában medvehagymát gyűjtők...
- Kiderült, hány sasmadár lakja a...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Tükörképükre támadó madarakra...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...

