Ennyiért, akár az életüket is?
2010. november 10. szerda 18:58

A rendőrök fizetését a köztisztviselői illetményalaphoz rögzítették, amely jelenleg 38 650 forint. Ehhez kapcsolódik egy szorzószám, amely a beosztással, illetve a szolgálati idő nagyságával növekszik. Ez a szám egy és hat között mozog.
- Az a járőr, aki nemrég végezte el a rendészeti szakközépiskolát, bruttó 90 és 110 ezer forintnyi kezdő fizetésre számíthat. A kézhez kapott összeg ennél körülbelül harminc százalékkal kevesebb, tehát olyan 70-80 ezer forint - tájékoztatta a Pécsi Újság.hu-t dr. Bárdos Judit, a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének főtitkára.
Természetesen minél magasabb végzettséggel rendelkezik valaki, annál magasabb a fizetése is. Aki például diplomás, annak pluszban az alapilletmény 30%-a (körülbelül 12 ezer forint) is jár. Harminc százalékkal több jut abban az esetben is, ha középfokú nyelvvizsgával rendelkezik az illető, ha pedig e mellett még autót is vezet, akkor az alapilletmény 13 százaléka (5000 forint) illeti meg pluszban havonta. A kutyás rendőrök havi fizetése az alap 15-20 százalékával növekszik, ez olyan 5000 és 7000 forint körüli jövedelemkiegészítést jelent. (Ezek mind bruttóban értendő összegek - a szerk.)
A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete szerint a mostani fizetési rendszert alapjaiban kéne módosítani.
- Úgy gondoljuk, jobb megoldás lenne, ha a köztisztviselői illetményalap helyett a minimálbért vennék alapul. A pótlékrendszert akár meg is lehetne szüntetni, mert jelenleg a tisztes fizetés helyett inkább ezekkel a juttatásokkal próbálják valamilyen szinten emelni az illetményt - vélekedett dr. Bárdos Judit.
A rendőrök egyébként huszonöt év szolgálat után mehetnek nyugdíjba, ekkor a havi átlagkeresetük 65 százaléka illeti meg őket. Ez a szolgált évekkel növekszik, a maximális nyugdíj a fizetés 83 százaléka, ehhez minimum 37 év szolgálat kell.
A jövő évi költségvetés számai alapján 2011-től nem emelkednek a fizetések, ahogy az illetmények és a juttatások sem. Sőt, a béren kívüli juttatásokat (cafeteria-rendszer) várhatóan alaposan megnyirbálják.
Palotás Péter - Fotó: Kováts Judit
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Negyvenhat határsértőt tartóztattak...
- Hercegszántónál áttörték a kerítést a...
- Már lehet jelentkezni a PTE új...
- Aki teheti, ne most menjen...
- Fehérre festik a síneket a pécsi...
- Hatalmas tűz ütött ki Pécsett, a...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Így itassuk a madarakat a nyári hőségben
- Még csaknem két hétig...
- A Fidesz nem támogatja a baloldali...