Elfogták a mohácsi pincék fosztogatóját
2023. március 10. péntek 13:20

A rendőrök őrizetbe vették a mohácsi pincékre szakosodott tolvajt.
A mohácsi nyomozók csütörtökön egy 48 éves nagyberki férfit fogtak el, majd előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A férfit azzal gyanúsítják, hogy az elmúlt egy évben több mohácsi pincetulajdonost is megkárosított.
A férfi a pincék udvarán rányitott az autókra, és amelyik nyitva volt, abból kilopta a pénzt, de olyan is volt, hogy betörte egy gépkocsi ablaküvegét, hogy megszerezze a benne lévő pénztárcát vagy autóstáskát.
A férfi a présházakat sem kímélte, az egyiknek befeszítette az ajtaját, majd onnan szarvastrófeákat és vaddisznóagyarakat zsákmányolt, amelyeket ezután eladott. Egy másik ingatlanból pedig egy televíziót vitt el.
A férfi a lopásokkal több százezer forint kárt okozott a sértetteknek, kihallgatásán beismerte a bűncselekmények elkövetését.
Ellene - őrizetbe vétele mellett - többrendbeli lopás miatt nyomoz a Mohácsi Rendőrkapitányság, és kezdeményezték a férfi letartóztatását.
Forrás: BVRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Demján: az új kormány sem tehet csodát
- Gyermekkorában elégette verseit a két...
- Már nemzetközi versenyeken is...
- Válságértekezlet a belvárosért
- Csípős hajnal után csodálatos nap vár...
- Újabb három baranyai drogdílerre...
- Egyelőre nem akadtak az eltűnt 11...
- Börtönbüntetést kapott férje...
- Máris támadnak a pollenek, elindult a...
- Két autó ütközött, lezárták a 66-os...

