Élettársát üldözve rendezett ámokfutást Pécs belvárosában egy autós
2020. december 10. csütörtök 09:01

A Pécsi Járási Ügyészség többek között közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat egy pécsi férfi ellen, aki az élettársával történt szóváltást követően gépkocsijával ámokfutásba kezdett Pécs belvárosában.
A férfi 2020 márciusában Pécsett egy benzinkútnál szóváltásba keveredett élettársával, melynek során letépte az élettársa tulajdonát képező gépjármű mindkét forgalmi rendszámát azért, hogy az élettársa a gépkocsival ne tudja a benzinkutat elhagyni.
A nő azonban félt attól, hogy a férfi bántalmazni fogja, ezért annak ellenére, hogy autóján már nem volt rendszámtábla, megpróbált az autóval elmenekülni. A férfi ezután beült a saját gépkocsijába és azzal a sértett után indult.
A vádlott azért, hogy a sértettet megállítsa, többször, nagy sebességgel az élettársa felé kormányozta az autóját, melynek során egy alkalommal gépkocsijával nekiütközött a másik autónak. A sértett egy kereszteződéshez érve -mikor a jelzőlámpa pirosra váltott- megállt a gépkocsijával. Ekkor a férfi is megállt mellette, a gépkocsijából kiszállt és az élettársa autójának ajtajába egy alkalommal belerúgott.
A nő ezt követően a gépkocsival próbált tovább menekülni, a férfi azonban ezután is követte. Ennek során Pécs belterületén a jelzőlámpa piros jelzését is figyelmen kívül hagyva közlekedtek, melynek során a vádlott szándékosan a gépkocsiját élettársa autójának kormányozta, a két gépkocsi összeütközött, majd a sértett a gépkocsival megállt.
A vádlott közlekedése során a sértett életét, testi épségét közvetlen veszélynek tette ki. A vádlott cselekménye többek között a közúti veszélyeztetés bűntettének, valamint az egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettének megállapítására alkalmas.
Forrás: Baranya Megyei Főügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Az áramszolgáltató nevében loptak...
- A karácsonyvárás jegyében találkoztak...
- Paranoid skizofrén a magyar férfit...
- Lelépett a pénzzel az egyik pécsi...
- Buszbotrány - Jáhn: Tóthék tudták
- Nagyot fordul az időjárás, hóesés...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Karácsony előtt érkeznek a januári...
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Huszonhárom határsértőt tartóztattak...

