Ékszerekeket lopott rokonaitól egy férfi, aztán irány a zaci
2023. március 08. szerda 13:37

A rendőrök eljárást indítottak egy férfi ellen, aki ékszereket lopott a rokonaitól.
A nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 30 éves potonyi férfit, aki a gyanú szerint 2023. március 2-a és 6-a között Sellyén, a Vasút utcában a rokonai házából eltulajdonított két arany karikagyűrűt, egy ezüstláncot, egy ezüst karkötőt, valamint egy ezüstgyűrűt.
A férfi a lopással közel 150 ezer forint kárt okozott a sértetteknek. A rendőrök elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit, majd előállították a rendőrkapitányságra.
A gyanúsítotti kihallgatásán beismerte a bűncselekmény elkövetését, és azt is elmondta, hogy az ékszereket már leadta egy zálogházban. A rendőrök - az ezüstgyűrű kivételével - megtalálták, majd lefoglalták az eltulajdonított ékszereket.
A férfi ellen lopás vétségének elkövetése miatt nyomoz a Siklósi Rendőrkapitányság.
Forrás: BVMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Demján: az új kormány sem tehet csodát
- Gyermekkorában elégette verseit a két...
- Már nemzetközi versenyeken is...
- Válságértekezlet a belvárosért
- Csípős hajnal után csodálatos nap vár...
- Újabb három baranyai drogdílerre...
- Egyelőre nem akadtak az eltűnt 11...
- Börtönbüntetést kapott férje...
- Máris támadnak a pollenek, elindult a...
- Két autó ütközött, lezárták a 66-os...

