Egymillió forint üti a markát annak, aki segít kézre keríteni a pécsi bankfiók kirablóját
2020. május 21. csütörtök 07:55

Nettó 1 000 000 forint nyomravezetői díjat tűzött ki a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a pécsi pénzintézet kirablásának ügyében.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen.
Egy férfi 2020. május 12-én 15 óra 20 perckor Pécsett, a Komlói úton szájmaszkkal az arcán bement egy pénzintézetbe, majd közölte, hogy fegyver van nála, és pénzt követelt. Miután megkapta a pénzt, elmenekült a helyszínről. Az eset során nem sérült meg senki.
Az eddig rendelkezésre álló adatok alapján a férfi korábban is járt már a pénzintézetben.
Akkor is feltehetően ugyanazt a ruházatot viselte, mint az elkövetéskor. A korábbi felvételen az is látszik, hogy egy sötétkék póló volt rajta, amelyen valószínűleg egy „Jordan" felirat szerepelt.
A nyomozók azt is megállapították, hogy mindkét alkalommal feltehetően egy sötétszürke vagy sötétbarna túracipőt viselt.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 1 000 000 forint, azaz egymillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki.
A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és ismereteit az eljárás során ismerteti.
Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére intézkedéseket tesz. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság fenntartja. A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-72-504-400-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, vagy jelentkezzen személyesen munkaidőben (H-Cs: 8 - 16; P: 8 - 13) a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után egy kis napsütésre is...
- Baranyában is újra szállást keres a...
- Sára nővér vallomása: ivott,...
- Várják a jövő fényfestőinek, a...
- Egy méter alatt állt meg a vízszint...
- A fél világot bejárta Farkas József,...
- A hó végéig marad a megváltozott...
- Zivatarok, jégeső miatt adtak ki...
- Dohányzás miatt csaptak fel a lángok...
- Orbán Viktor szerint szép és felemelő...

