Dobogóra állhatott a Mohácsi Speciális Mentők csapata
2023. augusztus 29. kedd 11:03

Hétvégén rendezték meg az I. Duna Kötéltechnikai Mentőversenyt. Az induló nyolc csapat négy helyszínen tette próbára tudását.
A szervezők nem titkolt célja az volt, hogy egy helyre csábítsák a kötéltechnikai mentés különböző ágaival foglalkozó szakembereket, hogy azután egy jó hangulatú, barátságos versenyen mérjék össze tudásukat, nem mellesleg kicseréljék tapasztalataikat és kapcsolatokat építsenek.
A versenyen nyolc csapat, közte egy tisztán nőkből álló team feszült neki a budapesti óriáskeréken, a Róka-hegyi kőfejtőben, a Corvin sétány egyik társasházánál és a Bem rakparton kialakított pályáknak.
Az indulók hivatásos tűzoltók, ipari, városi vagy természetes környezetben tevékenykedő kötéltechnikai mentési specialisták, ipari alpinisták, illetve faápolók voltak.
A feladatokat az ítészek több szempont szerint pontozták, így a taktika, az irányítás, a megvalósítás, a felszerelések, eszközök alkalmazása, a rendezettség, a mentendő sérült kezelése, a külső és belső kommunikáció, sőt, a csapat általános viselkedése is - különböző mértékben ugyan, de - beleszámított a végeredménybe.
Az első hazai kötéltechnikai viadalt a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság nyolcadik kerületi hivatásos tűzoltóiból álló csapat nyerte, irányítójuk, Csiszár András érdemelte ki a legjobb csapatvezetőnek járó elismerést is.
A második a Mohácsi Speciális Mentők csapata lett, ők vihették haza a legjobb egészségügyi ellátást nyújtó csapatnak járó díjat is.
A képzeletbeli dobogó legalsó fokára a Kispesti Tűzoltók néven induló egység állhatott fel, egyben őket választották a legvidámabb csapatnak is.
A negyedik helyet a tiszaújvárosi Mentés Másként nevű team érte el, ötödik lett a paksi Atom, hatodik helyen végzett a Budapest Alpin Team, megelőzve a Budavári Tűzoltókat. A nők bár derekasan helytálltak, sorrendben a nyolcadikak lettek, viszont az övék lett a legkreatívabb csapatnév a ResCuties elnevezésért.
Forrás: Katasztrófavédelem
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Viharos széllel záporok érkezhetnek...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Tíz éve "Moszkva" felirat, rövidesen...
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Két baranyai tóba is érkezett...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...