Díjat nyert a Thália fesztiválon a Pécsi Nemzeti Színház előadása
2015. február 17. kedd 13:50

Átadták a 3. Thália Humorfesztivál díjait kedden Budapesten. A legjobb nagyszínpadi előadás díját a Pécsi Nemzeti Színház 39 lépcsőfok című előadása kapta.
A legjobb nagyszínpadi előadás díját a Pécsi Nemzeti Színház 39 lépcsőfok című előadása kapta. A legjobb stúdióprodukció díját A csemegepultos naplója című darab rendezőjének, Göttinger Pálnak és előadójának, Ötvös Andrásnak ítélték. A legjobb női alakítás díját Nádasy Erika, a legjobb férfi alakítás díját Görög László nyerte a Miskolci Nemzeti Színház Tóték című darabjában nyújtott alakításáért. A zsűri különdíját Bajomi Nagy György vehette át a szombathelyi Weöres Sándor Színház A hülyéje című előadásban nyújtott játékáért.
A Thália Színházban február 11. és 15. között megrendezett Humorfesztiválon öt nap alatt összesen 11 produkciót láthatott a közönség - emlékeztetett Lantos Anikó fesztiváligazgató a díjátadó ünnepségen. Kitért arra, hogy a produkciókat öttagú zsűri értékelte, amelynek tagja volt Goda Krisztina rendező, Fodor Annamária színművész, Szily Nóra műsorvezető, újságíró, Bus István újságíró, valamint a közönség soraiból kiválasztott Majdik Zoltán.
A díjazottak Majoros Gyula képzőművész - a fesztivál logója ihlette - alkotását vehették át, amely egyúttal gyerekjátékként is használható.
A fesztiválon látható darabok válogatásában a Kultúrbrigád és Laboda Kornél rendező, dramaturg vett részt. A nagyszínpadon Örkény István Tóték című darabját játszották Béres Attila rendezésében a Miskolci Nemzeti Színház előadásában. A Pécsi Nemzeti Színház egy Hitchcock-film adaptációjával, a 39 lépcsőfokkal vendégszerepelt: a darab szerzője Patrick Barlow, rendezője Horgas Ádám.
A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház előadásában Max Frisch Biedermann és a gyújtogatók című darabját láthatták az érdeklődők Keszég László rendezésében, a szombathelyi Weöres Sándor Színház Georges Feydeau A hülyéje című darabját Réthly Attila rendezésében mutatták be.
A stúdiószínpadokon Gerlóczy Márton A csemegepultos naplója című művét játszották Göttinger Pál rendezésében a Füge és az Orlai Produkció közös produkciójában. A műsorban szerepelt még egyebek mellett a Vajdai Vilmos rendezte Lö csibészek - A Pokoli Trió a TÁP Színház előadásában, a Dumaszínház és a Füge Produkció 40! avagy Véges élet című darabja, valamint a Klebelsberg Kultúrkúria és a Marczibányi Téri Művelődési Központ produkciója, Aziz Nesin Ölj csak meg, lelkem! címmel.
Képünkön: Horgas Ádám, a Pécsi Nemzeti Színház 39 lépcsőfok című előadásának rendezője (balról a negyedik) és Darabont Mikold, a darab szereplője (balra) átveszi a legjobb nagyszínpadi produkció díját Majdik Zoltántól, közönségből pályázat útján kiválasztott zsűritagtól (balról a második) a 3. Thália Humorfesztivál díjátadóján a budapesti Thália Színházban 2015. február 17-én. A háttérben Fodor Annamária színésznő és Goda Krisztina filmrendező, a zsűri tagjai.
MTI – Fotó: Kallos Bea/MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ismét Kollár Lajost választották a...
- A meg nem született gyermekekre...
- Lerobbant a mozdony, pótlóbuszt...
- Váltóhiba miatt késnek a vonatok a...
- Motoros balesetezett a 6-os főút...
- MMS-cseppek: a hatóságok szerint nem...
- Jöhet egy kis nosztalgia? Pécsi...
- Megtaláltuk Pécs egyetlen...
- Nyolc előadással várja a publikumot a...
- Szvacsek Ferenc a világbajnoki cím...