Deportált pécsi művészek képeit láthatjuk a Múzeum Galériában
2014. június 30. hétfő 15:02

1944. július 4-én kezdődött meg a pécsi zsidóság deportálása. A Janus Pannonius Múzeum a Pécsi Zsidó Hitközséggel együttműködve rendezi meg a Négy festőművész című kiállítást, mely július 4-én 16 órakor nyílik a JPM Múzeum Galériában (Pécs, Káptalan u. 4.). A tárlat a „Pécs 1944-2014, megemlékezés a pécsi és baranyai zsidóság deportálásának 70. évfordulójáról" című rendezvénysorozat egyik központi eseménye.
A kiállítás négy - a Holokauszt idején áldozattá lett - a nagyközönség számára ismeretlen zsidó származású pécsi képzőművész megmaradt alkotásait mutatja be egy kamara-kiállítás keretében. A közönség Károly Ernő, Kellermann Emil, Király Lajos és Roder Judit festményeit és grafikáit ismerheti meg a tárlaton, mely részben az 1946-ban ugyanezen művészek alkotásaiból rendezett emlékkiállítás rekonstrukciója, mely egykor Martyn Ferenc kezdeményezésére jött létre Martyn mind a négy művésszel személyes, baráti, illetve tanítványi kapcsolatban volt.
A műtárgyakat sokirányú kutatómunka és szerencsés véletlenek segítségével - sikerült megmenteni a feledésből.
A művészek közül Király Lajos és Roder Judit - mindketten fiatalon, 23 évesen vesztették életüket - baráti kapcsolatban voltak egymással. Ennek egyedülálló emléke az a két alkotás, melyeken mindkét művész ugyanazt a modellt örökíti meg egyidejűleg mintegy a holokauszt pécsi tekintetévé vált valamikori közös pillantásuk dokumentumaként. Ugyanígy Roder Judit számos pécsi polgárt, rokonokat, barátokat és ismerősöket megjelenítő szénrajzainak (melyek nemrég bukkantak elő a Pécsi Zsidó Hitközség levéltárából) sem elsősorban képzőművészeti jelentősége, hanem különleges dokumentumértéke révén fontos történeti emléke egy eltűnt pécsi és zsidó közösségnek. Ezek a portrérajzok tablószerűen, sűrűn egymás mellé rakva kerülnek bemutatásra a kiállítás központi részén, mint a tárlat „emlékfala".
Míg a tervezett kiállításon Király Lajos és Roder Judit tragikusan töredékes életműve a művészi kiteljesedésnek tehetséges lehetőségét ábrázolhatja, Károly Ernő néhány festménye pedig egy kismester művészetéről árulkodik, addig Kellermann Emil életműve túllép a tragikus életrajzi, történelmi-szociológiai esemény pusztán közvetett képzőművészeti illusztrálásán.
A művész a két háború közti időszakban kiállító volt a rangos Tamás Galériában, mely a korszak mérvadó kulturális intézménye volt, azonban a háború után munkássága teljesen feledésbe merült. Életművének a Janus Pannonius Múzeumban őrzött darabjaival egy eddig felfedezetlen, a magyar szürrealizmus és groteszk expresszionizmus egyik izgalmas, méltatlanul ismeretlen alkotóját ismerheti meg a közönség, bemutatása igazi szenzációt jelenthet, s így egyszerre lesz illeszthető a holokauszt és a magyar művészettörténet emlékezetébe.
A rendezvény egyrészt a Janus Pannonius Múzeum - a pécsi képzőművészeti élet egykori művészeit ismertető - kutatási programjába illeszkedik, ugyanakkor a közönség számára eddig ismeretlen pécsi zsidó művészek bemutatásával méltó emléket kíván állítani a deportálásban elhurcolt pécsi és baranyai zsidóságnak.
A kiállítást július 4-én 16 órakor György Péter esztéta nyitja meg. A kiállításhoz kapcsolódó 100 oldalas kiadvány a helyszínen megvásárolható. A tárlat augusztus 15-ig látogatható keddtől vasárnapig 10-18 óra között.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hoppál Hunor a tévében pörköl oda a...
- A Mecsek IC-k esetében gyakran...
- Visszaesik a hőmérséklet, borús...
- Halálos baleset a 6-os főúton
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- Zárva Pécs legrégebbi zárszaküzlete -...
- Tíz sérültje van a reggeli villányi...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...
- Munkagödörbe hajtott egy kisbusz...

