Decsi István szerint álságos, hogy éppen Tóth Bertalan aggódik
2014. január 09. csütörtök 18:21
Tóth Bertalan korábbi közleményére Decsi István, a Fidesz pécsi alelnöke is reagált. Tóth Bertalan a pécsiekkel tartatná el a Zsolnayt - kezdte Decsi István.
Decsi István reagálását az alábbiakban közöljük:
"A pécsi szocialista képviselő már korábban is számtalanszor bizonyította, hogy mindenre képes, ha politikai haszonszerzésről van szó.
Álságos, hogy éppen az a Tóth Bertalan aggódik a gyárban dolgozókért, aki pár napja még szükségtelennek tartotta a munkahelymegőrző pályázati támogatásokat. Álságos, hogy éppen az a Tóth Bertalan aggódik a Zsolnay-gyárért, aki egykori városvezetőként maga is segíthette volna a Manufaktúrát, de ezt akkor nem tartotta fontosnak.
Tájékoztatjuk Tóth Bertalant és a pécsi MSZP-t, hogy most is határozott célunk, hogy a részünkről nemzeti értékként kezelt Zsolnay-gyárból mielőbb egy piacképes, a mai kor igényeinek megfelelni tudó, újra világhírű vállalkozás legyen. Olyan Zsolnay cég, amelyre büszke lehet Pécs és büszke lehet Magyarország, mert nem csak viszi a közpénzt, az emberek adóforintjait, mint eddig, hanem értéket és hasznot termel a pécsieknek, az országnak és a tulajdonosoknak is.
A Zsolnay Porcelánmanufaktúra korábbi vezetői nem a költséghatékony működést, a szigorú cégvezetést és az átgondolt, piaci szükségleteken alapuló, megtervezett termelést tartotta a legfontosabb feladatának, hanem a „segélyt". Azt, hogy minél több közforinthoz, minél több adóforinthoz jusson, amelyből fizetni tudja azokat a hibákat, amelyeket éppen ő maga követett el. Segélyből, a pécsiek pénzéből fizették és tartották fenn a nagy hírű gyárat! Ez nem mehet így tovább, még akkor sem, ha Tóth Bertalan újra ezt akarja!
Meggyőződésünk, hogy mind Pécsnek, mind Magyarországnak, mind a tulajdonosoknak az az érdeke, hogy a Zsolnay újra elfoglalhassa méltó helyét a világban, hogy képesek legyünk megmutatni: a Zsolnay nem csak a múlt, hanem jelen és jövő is! Mi ezért dolgozunk, ez a célunk, és különösen sajnáljuk, hogy ebben a pécsi MSZP nem partner, hanem inkább gátja a fejlődésnek és a szemléletváltásnak.
Tóth Bertalan továbbra is „segélyen" tartaná a gyárat, pénzt húzna ki a pécsiek és az adófizetők zsebéből.
Úgy hisszük, hogy Tóth Bertalant és az MSZP-t az zavarja elsősorban, hogy a Zsolnay Porcelánmanufaktúra új tulajdonosa nem tűr meg a gyár környezetében politikai-gazdasági lobbistákat és haszonlesőket, azaz évekig a Zsolnay körül ólálkodó, a Zsolnay névből pénzt és hasznot remélő trükközőket.
Ez a világ szerencsére véget ért, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra életében pedig új korszak kezdődött!"
Decsi István
alelnök, Fidesz Pécs
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Érkeznek a felhők, szerdán már az eső...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Októberre befejeződik a Pécsi...
- Összecsomagoltak a mohácsi rendőrök,...
- Ez volt Baranyában a legszárazabb...
- Széchenyi-díjat kapott Boros János, a...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...