Csodálatos látvány, ünnepi hangulat! Több mint 10 ezer égő díszíti a hirdi házat
2020. december 06. vasárnap 17:18

Immár hagyomány, hogy Miklós napján fényárba borul Mátis Viktorék háza Pécs-Hirden. Nincs ez másként az idei évben sem, vasárnaptól több mint 10 ezer égő díszíti az ingatlant, amelyet sokan megcsodálnak.
A mostani advent a koronavírus-járvány miatt más, mint az eddig megszokottak. Egy valami azonban nem változott: a hirdi Zengő utcában ünnepi a hangulat.
Mátis Viktor 2015-ben döntötte el, hogy különlegessé teszi otthonát a karácsonyi időszakban. Első évben még csak egy fényfüzér került fel az ereszaljra, majd ezt követően nem volt megállás, minden esztendőben egyre látványosabbá vált a kivilágítás.

Nagyjából két hétig tartó munka után vasárnap 16 órakor eljött a nagy pillanat, amit nemcsak a házigazdák, hanem a helyiek is vártak: felkapcsolták a több mint tízezer égőből álló díszvilágítást.
A dekorációnak ezúttal is része körülbelül harminc darab figura, amelyek között találhatunk például rénszarvast szánnal vagy éppen ajándékcsomagot. A díszítésben több mint hatvan fényfüzér és egy hétszáz égőből összerakott mosolygó fenyő is helyet kapott.

A fények vízkeresztig világítanak majd.
Palotás Péter
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Az áramszolgáltató nevében loptak...
- Paranoid skizofrén a magyar férfit...
- Nagyot fordul az időjárás, hóesés...
- Lelépett a pénzzel az egyik pécsi...
- A karácsonyvárás jegyében találkoztak...
- Buszbotrány - Jáhn: Tóthék tudták
- A vevők dobták össze egy idős...
- Huszonhárom határsértőt tartóztattak...
- Karácsony előtt érkeznek a januári...
- Párás, ködös éj után borús napunk...

