Csizi Péter: a migráció belpolitikai kérdés, a gazdasági bevándorlók nem is akarnak hazatérni

2017. november 14. kedd 21:24

Csizi Péter: a migráció belpolitikai kérdés, a gazdasági bevándorlók nem is akarnak hazatérni

- Amikor a Soros-tervről beszélünk, akkor nem külpolitikáról beszélünk, hanem igenis belpolitikáról, ugyanis a tervvel és annak jövőbeni hatásaival szemben kifejtett ellenállás helyi ügy - hangoztatta kedden Dunaújvárosban Csizi Péter, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának fideszes tagja, Pécs országgyűlési képviselője. 

A Soros-tervről meghirdetett nemzeti konzultációról szóló lakossági fórumon és az azt megelőző sajtótájékoztatón Csizi Péter párhuzamot vont a délszláv háborúból menekülők és a mostani migránsok között és megállapította, hogy teljesen másról van szó. A 90-as években Pécs sok háború elől menekülő embert fogadott be, akik mindannyian hazatértek, hogy újjáépítsék otthonaikat, de a jelenkor gazdasági bevándorlói nem elégszenek meg az első biztonságos országgal és nem is kívánnak hazatérni, hanem a jobb élet reményében özönlik el Európát - mondta.

A kormánypárti politikus úgy vélekedett, azért sem lehet külpolitikai kérdésként kezelni a migrációt, mert mindez nem arról szól, hogy most Brüsszelben jól vagy rosszul döntenek-e, hanem hogy az a döntés a magyarokat miként fogja érinteni. A pécsiek 2015-ben két hét alatt látták, hogy a migráció miként változtathatja meg életüket és miként változna meg a város teljes kultúrája, arculata a bevándorlók esetleges letelepedésével - jelezte.

Csizi Péter szerint az erőltetett bevándorlás hosszú távon a befogadó országok számára sem finanszírozható. Megjegyezte ugyanakkor, hogy Soros György "kész hitelt nyújtani a rászoruló európai nemzeteknek".

Egyetlen lépésre van eddigi életünk teljes megváltozása - vélekedett a politikus, aki szerint ez a nemzeti konzultáció igazi tétje és ez lesz a jövő évi országgyűlési választásé is.

A magyarok nemzeti ügyként kezelik a migrációt, ezt mutatta a kvótanépszavazás, valamint az előző nemzeti konzultáció is, és reményei szerint ezt fogja mutatni a jövő évi országgyűlési választás is - mondta a kormánypárti politikus.

MTI - Fotó: Dittrich Éva (archív)