Csillagászati hetet tartanak a Zsolnay Kulturális Negyedben
2023. március 19. vasárnap 13:49

A James Webb-űrtávcső legújabb felfedezéseiről, a magyar űrkutatás aktualitásairól, a leendő magyar űrhajós kiválasztásáról és a sci-fi filmek valóságtartalmáról is részleteket tudhatnak meg az érdeklődők a március 23. és 26. között zajló Csillagászati hét programjain a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben.
A pécsi kultnegyedet fenntartó Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZSÖK) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a magyar űrtevékenység jelenével és jövőjével Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos előadásán ismerkedhetnek meg az érdeklődők, míg a 2021 decemberében pályára állított James Webb-űrtávcső eddigi eredményeiről Frey Sándor beszél majd.
Az Apollo-program során utoljára 1972-ben járt ember a Holdon, majd a NASA a 2010-es évek végén meghirdette az Artemis-programot. Ennek egyik célja visszatérni a Holdra és az első lépések már sikeresen meg is történtek. A Vissza a Holdra - Az Artemis-program című előadás a projekt eddigi történetéről és a tervezett következő lépéseiről ad áttekintést.
Egyebek mellett az Armageddon, a Csillagok között, a Mentőexpedíció, a Star Wars- és a Star Trek-filmeken keresztül tudhatják meg az érdeklődők, hogy mit lehet elhinni a hollywoodi filmekből.
A programok keretében emellett izgalmas "Mars-küldetés" vár a gyerekekre, akik űrhajós sisakot is felpróbálhatnak és egy tablet segítségével robotot is irányíthatnak a vörös bolygó képzeletbeli felszínén.
Az Utazó Planetárium közreműködésével a szokásos planetáriumi vetítések mellett - kizárólag ezen a hétvégén - térhatású élményt nyújtó, teljes kupolás vetítések is lesznek több korosztály számára a Zsolnay-negyedben.
Mindezek mellett távcsöves bemutatók, napfoltmegfigyelés, planetáriumi előadások, fizikai bemutatók és virtuálisvalóság-játékok szerepelnek a rendezvény kísérőprogramjai között - olvasható a ZSÖK közleményében.
A pécsi Csillagászati hét programjairól a www.zsolnaynegyed.hu oldalon olvashatók további részletek.
MTI - Fotó: pixabay.com
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Éjjel és még kedden napközben is ránk...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- 11 milliárd forintnyi...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...