Civilek szépítik a kertvárosi játszótereket, várják az önkéntes segítők jelentkezését
2016. július 23. szombat 19:00

Összefogással újul meg több kertvárosi játszótér is. A városrészben működő Mosolymanó Egyesület szervezésében pénteken virágot ültettek a Maléter Pál úton, hétfőn és kedden pedig a Diana tér, valamint a Lahti utca kerül sorra.
Hétfőn a Diana téri piac mögötti játszótéren a kerítést festik a civilek. Elkél a segítő kéz, éppen ezért nagy szeretettel várják az önkénteseket. Aki pedig tud - szól a felhívás - ásványvízzel, pogácsával, vagy éppen zsíros kenyérrel járulhat hozzá a munkához. A festés délelőtt fél tízkor kezdődik és várhatóan délig tart.
Másnap, azaz kedden a Lahti utca 5. címen található játszótér következik, ahol az eszközöket festik le, illetve a homokot kapálják majd. A munka itt is fél tízkor kezdődik és szintén délig tart majd.
Természetesen mindkét helyszínen biztosítják szükséges munkaeszközöket a szervezők.
További információ a 20/450-86-88-as telefonszámon kapható.
Képünkön: munkában a civilek.
P. P. - Fotó: Mosolymanó Egyesület
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nagyon rákészülnek a hosszú hétvégére...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Köles Ferenc színész, a PTE...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Szupersztár lenne Fásy...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Baranyai rendőrök vehettek át...

