Bóka Róbert újságíró festményeiből nyílik kiállítás
2023. április 26. szerda 13:36

A horvát-magyar baráti kapcsolatok jegyében kollégánk, a Dunántúli Napló korábbi munkatársának, Bóka Róbertnek a képeiből nyílik kiállítás Pécsett, az August Senoa Horvát Klubban szerdán 17 órakor. A tengerparti városokat felidéző, két hétig látogatható tárlaton Gyurok János szociológus, a Pécsi Tudományegyetem KPVK tanára mond bevezetőt.
Az első adriai útra a hatvanas évek második felében, a másodikra a hetvenes évek elején került sor, a korszellem szerinti szokványok alapján hol autóstoppal, hol vonaton.
Akkor még albérletből albérletbe verődve élt, összekuporgatott pénzből leshetett be egy vasfüggöny mögötti világba - mert a „jugoszláv" tengerpart, az Adria ezt a szabadabb levegőt is jelentette. Csak másfél évtized múltán, a családalapítást követő években válhattak úgy-ahogy rendszeressé a hazai és tengerparti utak (a sors keserű fintoraként a családot érintő költözködések is) mindenesetre egyre nyilvánvalóbbá vált, nem kell feltétlenül világgá menni ahhoz - elzarándokolni Rómába vagy Párizsba -, hogy a természet szépségeinek és az épített és szellemi történelemnek páratlan értékeit, együttállásait megcsodálhassuk.
És miért éppen az Adria? Amikor nyugdíjasként gyerekkori szenvedélyének engedve ismét rajzolni-festeni kezdett, engedett a vonzásnak is: visszaálmodni magunkat abba a világba, ami a vélt szabadságot, a boldog ifjúság kék madarát akkoriban jelentette.
Hirdetés
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Helyi járatú busszal ütközött egy...
- Majd' harminc év után megújult a Pécs...
- Baranyai városok és kistelepülések:...
- Újabb két drogdílert vontak ki a...
- Háziorvosi rendelés felnőttek részére
- Pénzmosás miatt emeltek vádat két nő...
- Magukat házi gondozónak kiadó...
- Gyalogosgázolás szemtanúit keresik a...
- Nagyon rákészül a MÁV az ünnepre és a...
- Jogerősen is elítélték a pécsi...