"Békesség-óhajtás" a Cella Septichorában

2010. december 20. hétfő 18:06

2010. december 23-án 17 órától karácsonyváró rendezvényt tartanak Lázár Balázzsal Pécs egyik legszebb és legősibb szakrális terében.

Lázár Balázs 1997 júniusában végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem színész szakán, ekkor jelent meg első verspublikációja is. Azóta folyamatosan publikál. 2000-ig a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt - 1999-ben Közönség-díjas - és a Jelenkor szellemi gravitációja hatott rá ebben az időben. 2000/2001-ben Fulbright-ösztöndíjasként tanulta Kaliforniában a három nagy színházi stílust: commedia dell' arte-t, melodrama-t és clown-t. 2001-től a Vígszínházban játszik és a Színművészeti Egyetemen vezet kurzusokat. Tagja a Szépírók Társaságának. A színészet mellett verseket is ír - az est során válogatás lesz hallható 500 év magyar békeverseiből.

A versekben 500 évet ível át a békevágy, a háború, a szenvedés, a hányattatások, a megaláztatások ellenpontjaként s e békevágy kimondva-kimondatlanul összekapcsolódik a költők istenkeresésével, hitével.

Az est folyamán a versek szinte válaszolnak egymásra, továbbgondolják egymást a nő-férfi, feleség-férj, anya-apa keretjátékában, hogy a sok kihívást rejtő XXI. század elején, az alkotók a maguk művészi eszközeivel tegyenek hitet a békesség, a magyar költészet és az egyetemes emberi értékek mellett.

A részvétel ingyenes.


Forras: pecsorokseg.hu