Behúzta az utas a kéziféket, kirepültek a kocsiból
2020. január 19. vasárnap 12:10

Befejezték a vizsgálatot a rendőrök annak a férfinak az ügyében, aki utasként veszélyeztette a saját és a gépkocsivezető életét Szigetvár közelében.
A Szigetvári Rendőrkapitányság a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt nyomozott egy 23 éves helyi férfi ellen. A férfi egy személygépkocsiban utasként tartózkodott, amikor a jármű 2019. szeptember 16-án 22 órakor Zsibót irányából Szigetvár felé közlekedett, majd haladása során egy útkanyarulatban letért az út melletti mezőgazdasági területre.
Kiderült, hogy a gépkocsi kézifékét a balesetet megelőzően a férfi húzta be, amelytől a jármű megcsúszott és irányíthatatlanná vált.
A baleset során a férfi, valamint a jármű vezetője is kirepült az autóból, mindketten könnyű sérülést szenvedtek.
A férfit a rendőrök a helyszínen elfogták, majd előállították a rendőrkapitányságra.
Gyanúsítotti kihallgatásán a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerte, és elmondta azt is, hogy megbánta tettét.
A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Sulyok Tamás: nincs olyan ok, ami...
- Megszólalt a hantavírusról a...
- Már csak pár napunk maradt az...
- Továbbra sem látogatható az...
- Komár, Demjén, Charlie és a többiek:...
- Ősz derekán már fogadhatja az...
- Íme, a pécsi kocsma, a Tavasz, ahol...
- Gulyás Gergely: döntést hozott a...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Paprikajancsit rajzolt a NENYI-re

