Baranyában is sok szabályszegő teherautósofőrt szűrtek ki
2023. november 17. péntek 13:46

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoportjának (ROADPOL) éves ellenőrzési terve alapján tartott a rendőrség országos akciót 2023. november 6-12. között.
Ebben az időszakban a baranyai egyenruhások is célzottan a nehéz tehergépkocsikat és az autóbuszokat ellenőrizték.
A ROADPOL Truck & Bus keretében kiemelt figyelmet fordítottak a vezetési- és pihenőidővel, továbbá a veszélyes áruk szállításával összefüggő szabályok betartására, valamint a beutazás, illetve belföldön tartózkodás jogszerűségét is vizsgálták.
A rendőrök Baranya vármegye közútjain az egy hét alatt 370 tehergépkocsit és 79 autóbuszt ellenőriztek. Az egyenruhások az ellenőrzött járművek esetében 66 alkalommal állapítottak meg jogsértést.
A tehergépkocsik ellenőrzése során jármű- és rakománybiztonsággal kapcsolatos szabályszegések miatt 5 alkalommal, okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt szintén 5 esetben kellett intézkedni.
A tehergépkocsi-vezetők 10 alkalommal nem használták a passzív biztonsági eszközt, 12 jármű vezetője pedig túllépte a megengedett legnagyobb sebességet.
Az autóbuszok ellenőrzése során okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt 1 alkalommal kellett intézkedni, míg az ellenőrzött autóbuszok vezetői közül 4-en lépték túl a megengedett legnagyobb sebességet.
Forrás: BVRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Újabb három baranyai drogdílerre...
- Orbán Viktor: kétszeres bűn, hogy...
- Már online is ki lehet tölteni a...
- A pécsi István pince túlélt mindent:...
- Börtönbüntetést kapott férje...
- Változik a buszmenetrend Baranyában,...
- Akolitusi szolgálatra készülőket...
- Hasít a déli régió: ötmilliárdos...
- Késéssel közlekednek a vonatok a...
- Előre szólnak, rendkívül kritikus...

