Baranyában is célba ért a bűnmegelőzési staféta
2022. november 26. szombat 13:08

Véget ért az öt megyét, köztük Baranyát, érintő bűnmegelőzési programsorozat, amely szakmai konferenciával zárult Kaposváron. Az öt megyén átívelő bűnmegelőzési projekt jelképes zászlaját Mohácson, a Duna parton vették át októberben.
Az öt megyét érintő bűnmegelőzési projekt fő gondolata, hogy az összefogás erejét, a prevenció fontosságát hangsúlyozva két hónapon keresztül olyan bűnmegelőzési aktivitást produkáljon, amely játékos és szórakoztató módon mozgatja meg öt megye lakosságát.
A programsorozat a Csongrád-Csanád-, a Bács-Kiskun-, a Baranya-, a Tolna- és a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság részvételével, az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főigazgatóságának koordinálásával, a Belügyminisztérium Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács szakmai támogatásával szeptember 20-án vette kezdetét.
A projektben - a megyék sajátosságait figyelembe véve - minden területi egység egy-egy kiemelt téma köré szervezte saját programjait.
A projektben a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság az áldozatvédelem kiemelt szerepére fókuszált. A valamennyi korosztályt megszólító programok között bűnügyi és vagyonvédelmi vetélkedő, színházi performansz, Police Café és Kamera Turné programok is volt.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Sulyok Tamás: nincs olyan ok, ami...
- Megszólalt a hantavírusról a...
- Komár, Demjén, Charlie és a többiek:...
- Már csak pár napunk maradt az...
- Továbbra sem látogatható az...
- Két baranyai városban készülhetnek a...
- Gulyás Gergely: döntést hozott a...
- Paprikajancsit rajzolt a NENYI-re
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Íme, a pécsi kocsma, a Tavasz, ahol...

