Bánki Erik: Növekedés előtt a hazai turizmus

2010. november 25. csütörtök 19:07

Összességében hatmilliárd forinttal több jut majd a turizmus ágazatra 2011-ben, a marketing büdzsét másfél milliárd forinttal lehet megnövelni. A turizmus ágazatban az egész közép-európai térségre vetítve jócskán van növekedési potenciál, a megfelelő politikával és stratégiával sokat profitálhat belőle Magyarország - nyilatkozta Bánki Erik baranyai parlamenti képviselő, a parlament sport- és turizmusbizottságának fideszes elnöke a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában csütörtökön.

Nagyon komolya tartalékok vannak még a hazai turizmus rendszerében, az ágazat az egész közép-európai térségben dinamikus bővülés előtt áll - nyilatkozta a Hattól nyolcig stúdiójában a politikus. Az ENSZ turizmus-világszervezetének előrejelzésére hivatkozva közölte: várhatóan 3-5 százalékkal nőhet a térségben a vendégéjszakák száma.

"Ha Magyarország időben kapcsol, és nem azt tesszük, amit az előző kormány tett - tehát hogy válság idején adót emelt és marketing költséget csökkentett, ahelyett, hogy mindezt éppen fordítva tette volna -, akkor komoly eredményeket lehet elérni ezen a területen a következő években" - mondta Bánki Erik.

A szakpolitikus megerősítette: a Magyar Turizmus Zrt. a kapott támogatások felét működésre fordította. "Ez nagyon sok. Azt jelenti, hogy nem működött hatékonyan a szervezet. Túl nagy létszámmal, túl bürokratikusan működtek. Ezt jövőre szeretnénk megváltoztatni: a pénz kétharmada megy marketingre és egyharmad az üzemeltetésre. Azt hiszem, ez már egy jó irány" - mondta a politikus.

Bizonyos értelemben azonban még mindig kötött a kezük, több szerződést, főleg a külpiacokon, nem lehet egyik napról a másikra felbontani - érvelt Bánki Erik.

A működési költségeken jövőre négyszázmilliót, 2012-ben még ugyanannyit szeretnének spórolni. Jövőre összességében hatmilliárd forinttal növelik majd a turizmus ágazat büdzséjét, ehhez jön még a már említett megtakarítás - vázolta a terveket a szakpolitikus.

Emlékeztetett: a korábbi, ellenzéki években folyamatosan azt mondták, hogy legalább egy milliárd forintot kell hozzátenni a marketing-büdzséhez, hogy az eredményes és versenyképes legyen. Ma úgy látja: az egymilliárdos növekményt sikerülhet némileg túllépni, másfél milliárddal bővül jövőre a kifejezetten marketingcélokra fordítható keret.

A siker nem egyszeri látványosság lesz - szeretnék elérni, hogy a következő tíz évben folyamatosan növekedjen a terület és a rá szánt források. Így lehet ugyanis kiaknázni a turizmusban foglalt lehetőségeket - nyilatkozta Bánki Erik a Duna Televízió reggeli műsorában.


Forrás: Duna TV