Balokány: sok a bizonytalanság

2010. szeptember 29. szerda 18:59

Balokány: sok a bizonytalanság
A napokban szándéknyilatkozatot adott ki Pécs városa, illetve a Balokány Ligetért civil összefogás, melyben akaratukat fejezik ki az elhanyagolt terület felújítására. Azt egyelőre nem lehet tudni, mikor indulhat az építkezés, annyi azonban bizonyos: az elhatározás mindkét fél részéről komoly, az előzetes tervek már az asztalon vannak. A civilek és a város képviselői októberben terepbejárást tartanak majd, várhatóan a tavaszra már konkrét intézkedésekre is sor kerül.

Széles körű összefogás alakult az egykor szebb napokat látott Balokány Liget felújítására. A jelenleg lepusztult állapotban lévő parkot újra kedvelt közösségi hellyé varázsolná a húsz érdekeltet magába foglaló Balokány Ligetért összefogás, melynek számos civil szervezet mellett tagja a Pannon Filharmonikusok és a Zsolnay Kulturális Negyedet működtető Zsolnay Örökség Kezelő Nonprofit Kft is. Bár a Balokány környékén már dolgoznak a munkagépek, ez az építkezés az EKF-projekt része, melynek keretében sétány épül a kulturális negyed és a Kodály Központ között.

A terület felújításának ügye a felek szerint még kezdeti stádiumban van. A civilek, valamint a városháza szakemberei októberben tartanak közös bejárást a Balokány Ligetben, ezután dől el, hogy pontosan milyen munkák elvégzésére lesz szükség. A beruházás pontos költségei és a munka befejezésének várható dátuma majd csak ezután derül ki.

A városi önkormányzat részére a Pécs Holding már korábban is készített egy tervet a park újjáélesztésére, ami idén tavasszal a városfejlesztési bizottság elé került. Ez 20 millió forint értékben tartalmazta a kerítések és a közvilágítás helyreállítását, a tószínpad, illetve a nézőtéri padsorok felújítását, a tó kotrását, a vasúthoz közel eső terület rendezését, valamint a liget védelmének a biztosítását és még számos más teendőt.

Fontos hangsúlyozni, hogy ezek az elképzelések csak a tó körüli részre vonatkoznak, az egykori fürdő területe ugyanis magánkézben van. Az oda megálmodott aquapark ügyét egyelőre homály fedi.

A park felújítása már csak azért is égetően fontos, mert két EKF-nagyberuházás (koncertközpont, kulturális negyed) közt terül el, így nem lenne szerencsés, ha a két kulturális intézmény szomszédságában lévő Balokány továbbra is a mai lepusztult állapotában éktelenkedne.


Képünk kedden készült.

Palotás Péter – Fotó: Kováts Judit