Bábokkal a lovagkor nyomában
2008. május 04. vasárnap 17:00

A II. Keresztes háború idejében játszódó történetet a pécsi Levendulaszínház és a fővárosi Évkerék társulat kooprodukciójaként láthatják a bábművészet szerelmesei, a Művészetek és Irodalom házában, hétfőn két alkalommal is, délelőtt 11-kor, továbbá késő délután hatkor.
Az előadás alkotói törekednek arra, hogy a lehető leghitelesebben jelenítsék meg a középkor történelmének ezt a sétagaloppnak semmiképpen sem nevezhető részét.
Így a pesti társulat vezetője, Gulyás Anna által írt szöveg- és dallamvilágban visszaköszönnek a korszakot meghatározó művészet nyomai (szonettforma, etc.) amellett, hogy a történetet valódi faragott marcona bábokkal játsszák el - hangsúlyozta lapunknak Szabó Zsuzsa, az előadás rendező-dramaturgja, a Levendulaszínház vezetője.
Hozzátéve, bár az előadás - részben tárgya miatt - főként a felnőttek számára készült, de eddigi tapasztalataik szerint a játékra gyerekestül érkező családok ifjabb tagjai számára sem volt gond a bábjáték értelmezése, mivel a történet gerincét még a legkisebbek is kiválóan tudták követni.
Időpont: 2008-05-05
Helyszín: Művészetek és Irodalom Háza
Kezdés: délelőtt 11:00, majd 18:00
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nem engedélyezik a Budapesti...
- Kötő Veronika lett idén Év rendőre...
- Több baranyai busz menetrendje is...
- Gyalogos zarándoklat indul pénteken...
- Közeleg a Sétatér Fesztivál -...
- Horvát búcsút tartottak Máriagyűdön...
- Idén is lesznek magyar rendőrök az...
- Ön is kaphat hamarosan egy szép...
- Öccsével együtt tűnt el Pécsről egy...
- Jön a majd' egyhónapos vágányzár a...