Azt ígérte, elősegíti egy komlói nő anyósának halálát, aztán zsarolt

2023. március 09. csütörtök 14:28

Azt ígérte, elősegíti egy komlói nő anyósának halálát, aztán zsarolt

A Komló Járásbíróság a szerdán megtartott nyilvános tárgyaláson kihirdetett ítéletével a vádlottat zsarolás bűntettének kísérlete miatt három év börtönre, négy év közügyektől eltiltásra, valamint végleges hatályú betegápolói, illetve beteggondozói foglalkozástól eltiltásra ítélte. A vádlott a kiszabott szabadságvesztésből a 2/3-ad részének, de legkevesebb 3 hónapnak a kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. 

 

 

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott nő betegápoló-gondozó végzettségű. A sértett nő férjének folyamatosan gondozásra szoruló, idős édesanyja gondozására foglalkoztatta a vádlottat 2021. szeptember 21. napjától. A vádlott alkalmazása az idős, gondozásra szorult asszony haláláig tartott.

A vádlott e munkavégzése során, a sértettel folytatott beszélgetései alkalmával ismerte fel, hogy az idős asszony ápolása a sértett számára különös lelki és fizikai terhet jelent, ezért 2021. október 11-én - a sértettet tévedésbe ejtve - közölte vele, hogy olyan, általa meg nem nevezett hatóanyag-tartalmú, ismerőse által készített gyógyszert szerez, mely az idős, gondozásra szoruló asszony elhalálozását elősegítheti, azt meggyorsíthatja.

A sértett hozzájárult ahhoz, hogy az idős asszonynak adagolni kezdjék a vádlott által említett, halált siettető készítményt.

A vádlott azt állította a sértettnek, hogy e készítményt eredményesen használták külföldön, és a sértettnek megmutatott zöld színű, bűzös szagú tablettákból 2021. október 12-től kezdődően napi rendszerességgel adott egy-egy szemet. Az idős asszonyt előbb hasmenés gyötörte, majd 2021. október 18-tól fel sem tudott kelni az ágyból.

2021. október 21-én - a halál sorszerű, természetes bekövetkeztével - elhunyt.

A sértett bizalmába férkőzött vádlott a mérgezés látszatát keltve 2021. október 1. és október 20. napjai között hangfelvételeken rögzítette a sértettel folytatott, a gondozott idős asszony állapotát, gyógyszerezését érintő beszélgetéseit, melyről a sértett nem rendelkezett tudomással.

Az idős asszony halálát követően, 2021. október 22. napján a vádlott - a hangfelvételekre hivatkozással - találkozót beszélt meg a sértettel, melynek során azzal fenyegette meg, ha nem fizet neki 3.000.000 forintot, az általa készített hangfelvételeket nyilvánosságra hozza, mások is megtudják, hogy a sértett az idős asszony halálának sürgetését kérte.

A sértettben a vádlott fenyegetése félelmet keltett, ezért még ezen a napon feljelentést tett a rendőrségen. Ezt követően a nyomozó hatóság a sértett segítségével a vádlottat intézkedés alá vonta.

Az ügyész tudomásul vette az ítéletet, a vádlott és védője fellebbezést jelentettek be ellene elsődlegesen felmentés, másodlagosan a büntetés enyhítése végett, így az ítélet nem jogerős.

Forrás: Pécsi Törvényszék