Az összevont belépők jelenthetik a túlélést a pécsi múzeumoknak?
2011. július 12. kedd 18:57

A kormány elképzelései szerint jóval kevesebben vehetnék igénybe a múzeumi látogatás során őket korábban megillető kedvezményeket. A múzeumok amúgy is nehéz anyagi helyzetben vannak, Pécsett a télen például három kiállítótér is bezárt ideiglenesen - spórolva a fűtési költségeken.
Új családi kedvezmények bevezetésével változtatnának a múzeumi kedvezmények szerinte korszerűtlenné vált elemein, egyebek mellett ötvenszázalékos kedvezménnyel látogathatná a kiállításokat a legalább két, 18 éven aluli személyt kísérő egy vagy két közeli hozzátartozó. Ám szigorítások is életbe lépnének, például megszűnne a hetven év felettiek ingyenessége, mivel a 62 évnél idősebbek félárú jeggyel nézhetnének tárlatot, valamint a felsőoktatásban oktatók is kénytelenek lennének lemondaniuk a díjtalan belépésről.
Az adatok alapján 2009-ben a látogatók 42 százaléka ingyenesen vett részt kiállításokon, ez közel 4 millió embert jelent, s 500 forintos átlagos kieső jegyárral számolva kétmilliárd forintnyi bevételkiesést okoz.
Mint Fabényi Júlia, a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságának (BMMI) vezetője a Pécsi Újságnak elmondta, ők is összevont jegyek árusításával próbálják meg magukhoz csábítani a látogatókat, és nem emelnek az árakon.
- A jelenlegi helyzetben nincs mód áremelésre. Nem szeretnénk megsarcolni a turistákat - mondta az igazgató. A BMMI nemrég vezette be azt a kombinált jegyvásárlási lehetőséget, amely révén a Csontváry Múzeumba váltott belépőkkel (felnőtt 1500 Ft, diák és nyugdíjas 750 Ft) a nemrég megnyílt Martyn Múzeum is látogatható.
A súlyos anyagi helyzetet egyébként jól példázza, hogy a megyei igazgatóság égisze alá tartozó intézmények közül februártól áprilisig - ideiglenesen - három kiállítótér is bezárta kapuit, csökkentendő a rezsiköltségeket. A saját bevételek ugyanis messze nem kompenzálják a kiadásokat, így az adott időszakban a teremőri fizetésen és az állandó fűtés és világítás költségén tudtak spórolni.
Gamus Árpád, a Pécsi Galéria vezetője viszont nem tartja szerencsésnek az összevont jegyárusítást, hiszen nem biztos, hogy aki meglátogatja a ZSKN-ben a Gyugyi-gyűjteményt, az betér a főleg a kortárs alkotók műveit bemutató galériába is:
- Olyan kedvezményeket kellene adni, ami mindenkinek megéri - mondta a galéria igazgatója, aki nehezményezi, hogy a minőségi képzőművészet manapság nem kap akkora hangsúlyt, mint amelyet megérdemelne.
H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Ellopta majd eldobta a...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Mókás jelmezekben mentek iskolába a...
- Új játszóhelyekkel gazdagodott a...
- Döglődik-e a bolognai rendszer?
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- Eltűnnek a házak bejárata feletti...

